A helyhatóság két régóta működő közalapítványának működését is beszüntette. A döntés okaira a beszélgetés közben fény derült.
A csornai képviselő-testület legutóbbi rendes ülésén foglalkozott a közalapítványok 2012. évi működéséről szóló beszámolóval. A kuratóriumok megtárgyalták és elfogadták az erre vonatkozó előterjesztést. – E napirendi pont kapcsán három közalapítványról kell beszélnünk: a Csornai Ösztöndíj, a Csorna Lakosságának Egészségéért és a Rábaköz Védelméért Közalapítványról – mondta Major András, hozzátéve, hogy az első kettő az alapító okiratban foglaltakat nem tudta megfelelő hatékonysággal ellátni. A képviselő ennek okát a szűkös keretösszegben jelölte meg. A Csornai Ösztöndíj Közalapítvány felhívására olyan felsőoktatási intézményben tanuló nappali tagozatos diákok jelentkezhettek, akik annyi évig vállalták a helyben dolgozást, ahány esztendőre megkapták a támogatást. Az alapítvány működése az anyagi források és a munkahelyek hiánya miatt lehetetlenült el. A tapasztalatok szerint egyre kevesebb összeg folyt be a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásából, viszont az alapítvány szabályszerű működtetése (pályáztatási, beszámolók, könyvelések) jelentős terhet jelentett.
Az önkormányzat tavasszal döntött arról, hogy a szolgáltatást egyre kevesebben igénybe vevők száma miatt a bölcsődében lévő hat csoport helyett szeptembertől eggyel kevesebb legyen.
A Csornai Napközi Otthonos Óvoda a megüresedett szobára bejelentette igényét. A döntés nehezen született meg, melynek okairól Háncs Károly beszélt. Az önkormányzat 2010-ben 13 millió forintot nyert a bölcsőde felújítására. A pályázat feltételei között szerepelt, hogy tíz évig csak az eredeti vagy hasonló célra használhatják fel a korszerűsített épületet. Közben kiderült, hogy kérvényezni lehet a változtatást, mert nincs szó elidegenítésről és más célú használatról, hanem a közös fal mentén szerették volna átjárhatóvá tenni a két intézményt, s amelyikben éppen erre igény lenne, az lakná be a helyiséget. Az önkormányzat az átalakításhoz végül nem járult hozzá, de előbb-utóbb meg kell oldania a „csúcsra járatott” óvoda létszámgondját.
A testület támogatta a CSSE öltözőjének felújításához szükséges pályázati önrész kifizetését.
A projekt a Toldi utcai sporttelep korszerűsítésére vonatkozik, mely tizenkét hőszigetelt nyílászáró cseréjét, és öltözőhelyiségek építési engedélyhez kötött bővítését foglalja magában. Az ún. toldalék épület külön bejárattal készülne – tájékoztatott Major András. Az egyesület az MLSZ-hez nyújtott be pályázatot, s a fejlesztés közel bruttó nyolc millió forintot venne igénybe, melynek önrésze 2,4 millió.
Csorna nagyon fontosnak tartja az óvoda működését, ami viszont jelentősen megterheli a büdzsét.
Az intézmény, hogy csökkentse a város terheit, a jövőben több intézkedést tervezett. Ilyenek a bevételek növelése, az alapítványi források biztosítása, a költséghatékony működés és a pályázati lehetőségek kihasználása. Utóbbival kapcsolatban Háncs Károly megjegyezte: eddig is nagyon eredményes volt. A képviselő így folytatta: az óvodában dolgozók eredményes munkájának köszönhetően évek óta nő a beíratott gyermekek létszáma.
Az óvoda intézményvezetői pályázatát benyújtó személy viszont a legutóbbi ülésen felszólítást kapott, hogy vonja vissza beadványát. Kránitzné Nagy Mártát eredeti céljától ez sem tántorította el, ezért közölte az önkormányzattal: amennyiben hibát éreznek a munkájában, mondják el, és megpróbál változtatni. A vezetői pályázat egyébként a korábbi hatéves munkájára épül, mely a munkatársak többségének többletfeladatot is jelent. – Ha valaki fél a munkától, akkor változtasson munkahelyet – jegyezte meg Háncs Károly, aki úgy tudja, hogy a vezető hozzáállásával kapcsolatban egyszer sem érkezett hivatalos panasz az önkormányzathoz. Épp ezért a helyhatóság úgy döntött, hogy a kinevezést további öt évre meghosszabbítja.
Háncs Károly beszámolója végén maga, és a Fidesz-KDNP frakciója nevében köszönetet mondott az árvízi védekezés munkálataiban részt vevő csornai személyeknek és szervezeteknek, valamint Pátka Zoltán kónyi kőfaragó mesternek a városnak nyújtott segítségért.
Beküldés dátuma: 2013. 07. 10.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.