A pedagógus türelmet és megértést kér az érintettektől, hiszen bőven megéri az áldozat, mert gyönyörű épületben tanulhatnak idén szeptembertől a gyerekek. A tanárok a kompetencia alapú oktatásról tanácskoztak a félév elején Csornán, s szándékaik szerint a módszerrel megalapozzák a nebulók képességeinek és készségeinek kibontakozását az első osztálytól egészen a nyolcadikig.
A rendezvényen azokról az eredményekről is beszámoltak egymásnak a kollégák, melyeket az elmúlt év során értek el, és érdemesnek tartották megosztani pedagógustársaikkal. Változás az idéntől, hogy a népi kultúra oktatása is bekerült a csornai Széchenyi-iskola helyi tantervébe - derült ki Némethné Fülöp Terézia nyilatkozatából. Fontosnak tartják, hogy a csornai gyerekek megismerjék a szülőföldhöz kapcsolódó mondákat, történeteket, a régi népi foglalkozásokat, amelyek mind erősíthetik lakóhelyük iránti kötődésüket. - Intézményünkben mindig is prioritásként kezeltük az identitástudat erősítését szolgáló projekteket, ettől a tanévtől viszont a helyi tantervnek komoly része lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden szaktantárgy keretén belül is foglalkozni fognak ezekkel a dolgokkal - hangzott a tájékoztatóban.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 22.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.