Mivel Áder János és családja újszerű helyzetbe került azáltal, hogy az édesapa az Európai Unióban látja el képviselői feladatait, televíziónk a magánéletéről is faggatta. Két legidősebb gyermeke főiskolára, illetve egyetemre jár, ezért ők itthon maradtak, a kisebbek pedig a szülőkkel együtt költöztek Brüsszelbe. A felnőttek és a gyermekek a maguk módján meghozták a kényszerű kompromisszumokat. - A család minden tagja akklimatizálódott ehhez a helyzethez, a legnagyobb kihívás legkisebb lányom számára az volt, hogy francia tannyelvű iskolába iratkozott be úgy, hogy egy kukkot sem tudott ezen a nyelven - fogalmazott a politikus. Talán túl van a nehezén a legifjabb csemete is, hiszen hat hónap elteltével már franciául mondja a mesét babáinak. A család arról még nem döntött, hogy mennyi ideig tartózkodnak Brüsszelben, elképzelhető, hogy nem maradnak a ciklus végéig. Áder János úgy fogja fel ezt a helyzetet, hogy a gyerekek nem veszítenek, hanem nyernek, mert a második “anyanyelvük”lehet a latin eredetű beszéd, valamint írás.
Áder János legutóbbi csornai látogatásakor a művelődési központ közönségének foglalta össze a Fidesz-kormány 1998 és 2002 között elért eredményeit. A kivetítőn a II.világháborúban felrobbantott, és a Fidesz idejében rendbe hozott Mária Valéria híd fotója jelent meg. Másodikként a Tisza által elöntött beregi területeket láthatta a nagyérdemű, s rögtön ezután a gyönyörűen felújított lakóházak képe bukkant fel. A bemutató harmadik fotója a Nemzeti Színházat ábrázolta. A Szekszárd védőszentjének nevét viselő, Tolna és Bács-Kiskun megyét összekötő Szent László híd szintén a Fidesz érdeme. A debreceni sportcsarnok következett a sorban, mely azóta is számos rangos sportesemény helyszíne. A mórahalmi rendezvényházat már kevesebben ismerték fel, de Áder János ezzel a képpel azt érzékeltette, hogy a kisebb, pár ezer fős települések is gazdagodtak különböző létesítményekkel. A Művészetek Palotája koncertterme volt látható a következő bemutatott fotón. Az énekesek a világ egyik legjobb akusztikájú helyiségének mondják a termet. Nyolcadikként a lepusztult Ganz-gyár helyén épült Millenáris Park jelent meg a projektoron. A Fidesz régi adósságként építtette meg az Andrássy u. 60.szám alatti Terror Háza Múzeumot. A tizedik képen Makovecz Imre gyönyörű alkotása, a Piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem volt látható. Ezt követték az Uránia Nemzeti Filszínház külső és belső tereiről készült fényképek. A Papp László Budapest Sportaréna impozáns látványa következett, majd a népligeti buszpályaudvar, s végül a köztársasági elnök rezidenciája, a Sándor-palota.
A vetítés után Áder János arra emlékeztette a közönséget, hogy a 14 elkészült fejlesztésből egyetlen egy sem szerepelt a Fidesz választási programjában, mégis megépültek. A politikus szerint nem az a fontos, hogy az adott párt mit ígér a választóknak kampányában, hanem, hogy mihez kezd később kormányzati hatalmával. A felszólaló hangsúlyozta: bőven folytathatta volna a prezentációt, hiszen ott van még a sok-sok kilométernyi autópálya, vagy a több mint 200 kilométernyi megerősített, illetve újonnan épített árvízi töltés, és a belvízi csatornahálózat. A pozitív listán szerepelhetnének még a a felújított vagy épített templomok, játszóterek, bérlakások, gyógyfürdők stb. Sokaknak segített a Széchenyi-terv, az Otthonteremtési Program és a Diákhitel Program - állapította meg Áder János, majd hozzáfűzte: érdekes módon ezek közül egyik sem szerepelt a Fidesz 1998-as programjában, és mégis létrejöttek.
Az uniós képviselő e bemutatót arra szánta válaszul, hogy többen megkérdőjelezik a Fidesz-program létezését.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.