A csornai menedékkérőket 1945. március 26. és április 6. között befogadó helyi premontrei szerzetesek hősi cselekedetének állított emléket a csornai-, valamint a Csornáról elszármazott polgárok közössége a Csornai Premontrei Apátság északi homlokzatának oldalfalánál.
– Mementót állítani, emléket ápolni, mindig nemes cél, hiszen elődeink munkáját, érdemeit dicsérhetjük és köszönhetjük meg ezáltal. Így emlékezünk premontrei rendtársaink példás cselekedetére is az 1945-ben zajló háborús időkről, amikor rendházunkba befogadták a menedékkérő csornai polgárokat – mondta Hancz Gábor Tamás, majd köszöntötte a rendezvényen megjelent „Csornai polgárok közössége” képviselőit: Kövér Józsefet, Sándor Istvánt és Petes Károlyt. Az ünnepi perceket megtisztelték jelenlétükkel Háncs Károly polgármesteri biztos, volt képviselő; Kocsis Róbert önkormányzati képviselő; valamint Winkler Zsolt plébános, Tubán József lelkész, illetve az egyházak világi képviselői, valamint a rendezvény iránt érdeklődő csornai polgárok.
Sándor István arról beszélt, hogy Kövér József már több évvel ezelőtt hiányolta azt az emléktáblát, utcatáblát vagy szobrot, mely emlékeztetne a szerzetesek hősies cselekedeteire, a háborús menekültek 80 évvel ezelőtti megmentésére. A csornai Szent Norbert sétányon felállított mementót Hancz Gábor Tamás perjel áldotta meg. Az ünnepi szentmise kezdetéig a Premontrei Rendház dísztermében könyvbemutatóval folytatódott a rendezvény. Dr. Kövér József premontrei kanonok, paptanár, templomszentelő lelkész szellemi hagyatékait unokaöccse, Kövér József mutatta be a jelenlévőknek.

Egyre több a fiatal premontrei szerzetes Csornán
Szent Norbert 1121-ben alapította a premontrei kanonokrendet. Mi a helyzet napjainkban a Szent Ágoston reguláját követő szerzetesrenddel? Televíziós interjúnkban elhangzott: lassú növekedést mutat világszerte, Csornán pedig egyre több a fiatal elhivatott szerzetes.
A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul
Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.
Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda
Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.
Üresen marad a gyönyörűen felújított gyermekorvosi rendelő?
Major Jenő, Beled Város polgármestere arról számolt be a Rábaközi Médiacentrumnak, hogy új fejezethez érkezett küzdelmük a helyi ellátást biztosító orvosokért.
Rákóczi-jubileum: a csornai katolikus intézmény ünnepségsorozata
A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola több hónapig tartó rendezvénysorozattal ünnepli a névadó fejedelem születésének 350.
A húsvét nem más, mint Isten végtelen kegyelmének és irgalmának megmutatkozása
Húsvétkor a tavasz beköszöntét ünnepeljük, azt, hogy újraéled a természet, és a természet megújulása kapcsán ünnepeljük Jézus Krisztus feltámadását is.