Mit jelent a Beledi Általános Iskola életében a fiatalabb pedagógus generáció megjelenése? A kérdésre az intézmény igazgatója, valamint az egyik érintett tanár adta meg a választ. A riportból kiderült, hogy még a viszonylag nehezebben befogadható tantárgyaknál is célravezetőbb a korszerű, emberközeli oktatási forma.
A Beledi Általános Iskolában kezd beérni a hét éve tartó megújuló munka eredménye és egyre jobban szerepelnek a gyerekek a különböző szintű versenyeken. Kőszegi-Németh József örömmel számolt be a sikerekről, és elmondta, hogy a szülők és az iskolában tanító pedagógusok segítették a diákokat a felkészülésben. Az igazgató a partner intézmények jelentőségére is felhívta a figyelmet: a kapuvári Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola és a győri Napsugár Alapfokú Művészeti Iskola is sikeres munkát végzett, mely a beledi gyerekek egész életére pozitív hatással lehet.
A Beledi Általános Iskola az utóbbi években jelentős fiatalítást hajtott végre a pedagógus karban. Kőszegi-Németh József a sikert annak tudja be, hogy hét évvel ezelőtt elkezdték felkutatni a pedagógiai pályát választó egykori beledi iskolásokat. Mára elérték azt, hogy a tantestület fele a fiatalabb nemzedékből tevődik össze, köszönhetően annak, hogy évente két-három új kollégát köszönthettek a tantestületben. Az igazgató szerint általában azok a szakemberek köteleződtek el jobban a Beledi Általános Iskolával, akik helyből, vagy valamelyik közeli településről járnak be dolgozni, de az is előfordult, hogy ideköltöztek. Kőszegi-Németh József reméli, hogy a fiatal pedagógusok megkedvelték mostani munkahelyüket, mert személy szerint nagy értéknek tartja a jelenlétüket.
Orbán Petra szorosan kötődik Beledhez, hisz már az óvodás éveit is a településen töltötte. 2014-től a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban folytatta tanulmányait és középiskolás korában fogalmazódott meg benne, hogy a tanári pályát fogja választani. 2024-ben az ELTE Savari Egyetemi Központban matematika-történelem szakos középiskola tanári diplomát szerzett. Petra már ezekben az években állásajánlatot kapott a Beledi Általános Iskola igazgatójától, amit ő szívesen elfogadott és azóta is jól érzi magát az intézményben. Eleinte szokatlan volt neki, hogy egykori iskolájában taníthat, hiszen rengeteg emlék köti őt ide, de mint mondta, napjainkban a jelenre koncentrál száz százalékban.
Orbán Petra 2024-ben írta meg egyetemi szakdolgozatát és témavezetője javasolta számára, hogy adja be diplomamunkáját az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A tudományos diákköri mozgalom intézményi fordulóján második helyezést ért el, mellyel országos kvalifikációt szerzett. Az országos megméretést a nagykőrösi Károli Gáspár Református Egyetemen tartották. Orbán Petra a tanulás- és tudástechnológiai szekció részeként a matematika tanítás módszertana tagozaton indult el pályamunkájával, mely különdíjat hozott a fiatal pedagógusnak. – Témám egy matematikus nő életének feldolgozása volt. Péter Rózsa laikusoknak írt egy tudományos ismeretterjesztő művet. Ebben rengeteg olyan módszer van, amit itt az iskolában is kamatoztathatok – mondta Orbán Petra. Szerinte a pályamunkában rengeteg utalást talál arra vonatkozóan, hogy a matematikát miként lehet különböző eszközök felhasználásával, játékos formában elsajátítani. Nagy szerepet kap az interaktív tanulás, továbbá változatos módszereken keresztül világítják meg az egyes problémákat és a pedagógus szerint nem árt a folyamatos gyakorlás sem.

Közös iskolai táborozáson vesznek részt az erdélyi és magyar diákok
Egyik éven az erdélyi gyerekek táboroznak a Rábaközben, a következőn pedig fordítva, a beledi és a dénesfai diákok és pedagógusok utaznak Ákosfalvára, illetve Harasztkerékre.
Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről
Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.
Bölcsődék Napja Csornán
Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.
16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.
A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása
Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink: - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.
Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában
2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.