Hirdetés

Közös iskolai táborozáson vesznek részt az erdélyi és magyar diákok

Egyik éven az erdélyi gyerekek táboroznak a Rábaközben, a következőn pedig fordítva, a beledi és a dénesfai diákok és pedagógusok utaznak Ákosfalvára, illetve Harasztkerékre. – Barátkozunk és tanulunk egymástól, amit csak lehet – mondta Nándorhegyi Krisztina, a Beledi Általános Iskola matematika-német szakos tanára.

Beled több mint húsz évre visszatekintő testvérkapcsolatot ápol Ákosfalvával, Dénesfa testvértelepülése pedig szintén az egyik erdélyi település, Harasztkerék. A koronavírus-járvány idején kimaradtak a látogatások, de három évvel ezelőtt Major Jenő beledi polgármester és Kőszegi-Németh József, a beledi iskola igazgató elhatározta, hogy felélesztik a mindegyik fél számára kölcsönösen előnyökkel járó ismeretséget. Nándorhegyi Krisztina nagyon örült annak, hogy iskolai szinten őt bízták meg a feladattal, hiszen Erdély mindig is közel állt a szívéhez.


– A táborozás során a gyerekeknek a hagyományőrzés témakörén belül igyekszünk programokat nyújtani. Megmutatjuk a fiataloknak, hogy bár egy határ választ el bennünket, mégis ugyanonnan származunk. Ugyanazt a nyelvet beszéljük és a mi gyerekeinknek kimondottan tetszik a székely tájszólás, szívesen veszik át tőlük az új szavakat – mesélte Nándorhegyi Krisztina.
Az idei ötnapos táboroztatás helyszíne Balatonszemes volt, hiszen a határon túli gyerekeknek az egyik legmeghatározóbb élmény, ha hazánk legnagyobb tavában fürödhetnek. Balatonbogláron megtekintették a gömbkilátót. Kirándulást szerveztek Budapestre, ahol megmutatták a vendégeknek a Hősök terét.
Nándorhegyi Krisztina annak idején még diákként élte át a testvértelepülési találkozókat, ezért a fiatalok és a pedagógusok szemszögéből is meg tudja mondani, hogy milyen előnyökkel jár. Szerinte nemcsak a rengeteg közös élményen van a hangsúly, hanem a magyar és az erdélyi diákok barátra leljenek egymás társaságában. A pedagógus úgy véli, hogy a modern tömegkommunikációs eszközöknek köszönhetően könnyen fenn tudják tartani az ismeretséget a következő találkozóig.
A vendégfogadásnak és a külföldre utazásnak is meg vannak az előnyei és a hátrányai – mondta a pedagógus, hozzátéve, hogy a táboroztatás során kol-légáival, Majorné Kovács Máriával és Ta-kács Sándorral együtt dolgoznak a sikeres táborokért. 

Beküldés dátuma: 2025. 09. 16.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.