vonattal szállították a madarakat a reptető helyre, sokszor egészen a keleti határszélig, és ott a vasutasok engedték ki a galambokat a ládákból. A jól tájékozódó szárnyasok akár ezer kilométerről is hazatalálnak. Többféle elmélet született arra vonatkozóan, vajon minek köszönhető ez a tulajdonságuk. Leggyakrabban a Föld mágneses terével magyarázzák. Egyik madara az egykori NDK területéről, Rostockból reggel fél hatkor indult, és délután kettőkor már itthon volt. Varga Géza kétszer is meggondolja, hogy Brüsszelből indítsa-e útjára kedvenceit, mert nem biztos benne, hogy kibírják a több napos repülést. Manapság úgy történik a madarak elengedése, hogy az önkormányzattól rendelkezésre bocsájtott vásártéri gyűjtőhelyre viszik őket, ahonnét autóval szállítják a benevezett galambokat a távoli célpontra. A gazda ettől kezdve izgatottan várja kedvence megérkezését. Az állatvilágban szintén sokat számít a tapasztalat, mert a fiatalabb példányok könnyebben feladják a küzdelmet. A kapuvári galambász márciusnál előbb nem engedi ki a dúcból madarait.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Megemlékezés Kapuváron a doni áttörés évfordulója alkalmából
Emléktúra, kiállítás megnyitó, koszorúzás, városi megemlékezés, rendhagyó történelemóra Kapuváron.
Új év - új kezdet: A Rubato Band koncertje Csornán
A hagyományoknak megfelelően felejthetetlen koncerttel köszöntötte a Rubato Band a 2026-os évet.
Összefoglaló Kapuvár 2025-ben tartott utolsó testületi üléséről
Kapuvár város önkormányzatának képviselő-testülete 2025. december 16-án tartotta tavalyi utolsó ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta: A képviselő-testület – a jövedelemhatárok felemelése miatt – módosította az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek bérletéről és elidegenítéséről szóló 17/2023.
Így adózunk idén
Januártól nemcsak a harminc év alattiak teljes szja-mentessége lépett életbe, hanem a negyven év alatti kétgyermekes anyák is beléptek az szja-mentes körbe, és emelkedett a családi adókedvezmény összege.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.