A Beledi Evangélikus Gyülekezettől tíz gyermek vett részt a 2023-as megyei hittanversenyen. A Sopronban megrendezett megméretésen második, harmadik és negyedik helyezést értek el a beledi fiatalok. Ihász Beatrix elmondta, hogy szeretnék megszólítani az ifjúságot, mert nemcsak a rendkívüli alkalmakkor számítanak rájuk, hanem a hétköznapokban is.
A Beledi Evangélikus Gyülekezet csapata évek óta részt vesz a megyei hittanversenyen, és tavaly olyan jól szerepeltek, hogy még a fővárosban tartott országos megméretésen is részt vehettek. Idén március közepén rendezték meg a soproni megyei fordulót, melyen érdekes, de nehéz feladatokat kaptak a résztvevők. Ihász Beatrix szerint a 2023-as mezőny a korábbiaknál is erősebb volt, ezért ha legközelebb jobb helyezést szeretnének elérni, még alaposabb felkészülést igényel a gyerekektől.
– A versenynél talán még fontosabb, hogy a fiatalok nagyon jól érezték magukat. A kezdő áhítat és a versenyfeladatok megoldása után bábelőadást nézhettek meg és fajátékokkal játszhattak. Igazán tartalmas napot töltöttek Sopronban – mondta az evangélikus esperes. A legnagyobb élményt az jelentette számára, amikor az egyik másodikos kislány örvendezve mesélte édesapjának, hogy jövőre is szeretne részt venni a rendezvényen, mert annyira jól érezte magát.
A Beledi Evangélikus Gyülekezet évek óta nagy hangsúlyt helyez a csapatépítésre. A covid idején kénytelenek voltak az online térbe helyezni a találkozókat, de ez a módszer a gyülekezet idősebb tagjaihoz nem áll annyira közel. A személyes összejöveteleken megfogalmazták a közeljövőre vonatkozó elképzeléseiket, legközelebb pedig a konkrét teendőket fogják megbeszélni. Célravezetőbbnek látják, ha a presbiterek és a gyülekezeti tagok közt jobban szét vannak osztva a feladatok. Örülnek, ha a gyerekek hittanra járnak és részt vesznek a versenyeken, nyári táborokon, de szeretnék ha a mindennapokban is aktívabbak lennének és a hittanosok szüleit, a középgeneráció tagjait is szívesen látnák a vasárnapi istentiszteleteken és egyéb gyülekezeti rendezvényen. Az igényfelmérés, mint kulcsfogalom került elő, hogy megismerjék az embereket leginkább foglalkoztató témákat.
A reformáció emléknapja - Ihász Beatrix beszélt az évfordulóról
– Jézus Krisztus által olyan Istent ismert meg Luther Márton, aki megváltót küldött az ember számára, hogy ne kelljen a bűnei miatt aggódnia.
A bátor nőkre és férfiakra, a márciusi ifjakra emlékeztek Csornán
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján városi megemlékezést tartottak Csornán, a Petőfi-szobornál.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharcra emlékeztek Beleden
A szabadság, az összetartozás és a hazaszeretet olyan értékek, amelyek nélkül egy nemzet sem lehet igazán erős – hangsúlyozta Csóka Gergely a beledi tornacsarnokban rendezett városi ünnepségen.
Ünnepi megemlékezés Kapuváron
A történelem számtalanszor igazolja a mondást, miszerint minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő – fogalmazott Gyopáros Alpár az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepségen.
Dr. Ruzsicska Tibor 65 éve a gyógyítás szolgálatában
Dr. Ruzsicska Tibor pályafutásának kezdete óta rengeteget változtak a szakmai körülmények, és alakult az emberek életfelfogása, de a főorvos 65 évvel ezelőtti diplomaosztója óta valami mégis állandó: úgy érzi, tevékeny, alkotó emberként élete végéig képeznie kell magát.
Zökkenőmentes tanévkezdés, magabiztos folytatás a kapuvári 1/b-ben
Vargáné Bakó Bernadett nagyon örült annak, hogy a mostani elsősök úgy érkeztek az iskolába, hogy egyikük se tudott írni és olvasni, így egyenlő esélyekkel kezdték meg tanulmányaikat az általános iskolában.