A 2012/2013-as tanév elején búcsúzott el iskolájától Módli Ágnes, aki közel negyven esztendőn át tanított a kapuvári intézményben. Hogy készül a nyugdíjas évekre? Élni kell az új élethelyzet nyújtotta lehetőségekkel – mondta a pedagógus.
A vitnyédi születésű Módli Ágnes az egyszerű, dolgos szülők negyedik leányaként jött a világra, s még egy kisöccs is megörvendeztette a családot. Úgy is lehet fogalmazni, hogy Ágnes kezdte meg a sort, mert őt megelőzően senki sem rendelkezett pedagógus végzettséggel, viszont fiú testvérének gyermeke és nővéreinek leányai valamennyien megszerezték a tanítói diplomát. A népes család időközben unokákkal szaporodott, s a nyugállományba vonult pedagógus őáltaluk tud a legjobban kikapcsolódni.
Módli Ágnes már általános iskolás korában kedvelte a matematikát, de a többi tárggyal is könnyen megbirkózott. A kapuvári gimnáziumi érettségi után rögtön felvették a pécsi tanárképző főiskolára. A kezdő pedagógus gyakorlati éveit is a Pátzayban, akkori nevén 2-es számú általános iskolában töltötte le. 1975-től 1982-ig csapatvezetőként szervezte a diákok közösségi programjait. Iskolájában a tantestület egyik legfiatalabb tagjaként hamarosan kinevezték általános nevelési helyettesnek, s rábízták az alsó tagozat irányítását. Pölöskei Sándor vezetése alatt alakult ki benne a még szorosabb kötődés az intézményhez. Az 1990-től 2000-ig tartó újabb igazgatóváltás után is folytatta igazgatóhelyettesi teendőit, de már a felső tagozattal. Az osztályfőnököt szép emlékek fűzik első csoportjához, és örül, hogy ebben a helyzetben is kipróbálhatta magát.
A Pátzay Pál Általános Iskola történetében mindössze három női vezetőt jegyeztek fel.
Módli Ágnes az ezredfordulón 22.-ként ülhetett az igazgatói székbe, és hat éven át tartó munkáját nem hatalomként, hanem szolgálatként fogta fel. Ezt követően újból az osztályfőnöki, valamint a szaktanári teendők kötötték le minden erejét. Az eredmények önmagukért beszéltek, hisz tanítványai sorra hozták el a versenyek legjobb helyezéseit. Utolsó tanévében megint felkérték az igazgatóhelyettesi pozíció betöltésére, miközben megtartotta osztályát is.
Módli Ágnes 37 éves pedagógusi pályája után összefoglalta tanítói hitvallását: A nem mindent kiszolgálni akaró, hanem a korlátokat is elfogadtató, okosan vezérelt szeretet híve. Az állandó továbbképzéseknek köszönhető naprakész szakmai tudás önmagában még nem elég, mert azt a gyerekeknek át is kell tudni adni a modern eszközök segítségével. Meghatározó a pedagógus magatartása, mely példaértékű kell hogy legyen a diákság szemében. Sikerét nem kitüntetéseinek számában méri, hanem a gyermekek, a kollégák és a szülők visszajelzéseiben. Nyugdíjasként a mindennapi életben az emberek állandó szeretete veszi körül. Ez az igazi elismerés!
A 2012/2013-as tanévtől a Pátzay-tagiskola igazgatóhelyettesi teendőit Orbán Erna látja el, aki a tizenkettedik tanévét kezdte meg az idén. A magyar-történelem, illetve angol szakos tanár ezen időszak legnagyobb részét a Pátzayban töltötte, s mindössze két esztendőn át dolgozott a Széchenyiben. A vezetői pozícióra Módli Ágnes nyugdíjba vonulása után kérték fel, s megbízatása a tanév végéig tart. Az igazgató-helyettes a mindennapos iskolai előkészítő munka mellett tanít, ezenkívül egyéb szervezési és adminisztrációs feladatok várják. Orbán Erna feladatait az intézmény hagyományainak figyelembevételével szeretné végezni.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 07.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
-
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
-
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
-
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
-
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.