Major Jenő szerint egy-egy felújítás kapcsán ritkábban esik szó arról, hogy a munkálatok ideje alatt is biztosítani kell az intézmények zavartalan működését, ami plusz feladatot jelent az önkormányzatnak. A polgármester a legutóbbi közmeghallgatáson ismertette a 2024-re tervezett beruházásokat.
A beledi képviselő-testület a tavalyi év során úgy döntött, hogy tovább folytatják a településen a járdaépítéseket. Mivel az önkormányzatok működésének sajátossága, hogy a költségvetés elfogadásáig nem tudnak felújítási, építési szerződéseket kötni, a testület előre dolgozott. Decemberben a következő évi járdafelújításokra megkötötte a szerződéseket, továbbá a régóta tervezett Rákóczi utcai ároklefedésre, parkolók kialakítására is még decemberben szerződést kötött.
Teljes hosszában, 19 millió forintból újul meg a Pacsirta utca a Vörösmarty utcától a Győri u. elejéig. A Füzes utcában lévő járda állapota még kielégítő, csak a Rácz köztől a Béke utcáig tartó, öt házat érintő szakaszát kell rendbe hozni, melyre 2,3 millió forintot fognak költeni. A Jókai utcai járda szintén szerződést kötöttek, mely 11,7 millió forint kiadást jelent az önkormányzatnak.
A Rákóczi utca – rendőrségtől parókiáig tartó szakán – vízelvezető csővezetéket fektetnek le az árkokban, majd az úttal párhuzamosan térkővel ellátott, 42 férőhelyes parkolót szeretnének kialakítani. Azokon a részeken, ahol a közműoszlopok ezt nem teszik lehetővé, füves területet alakítanak ki. A szikkasztókra azért van szükség, hogy az esővizet helyben elvezesse. Az utca ugyanezen szakaszán felújítják a járdát: a valamikori beton, illetve régi aszfaltos járda helyett szegéllyel ellátott, térköves gyalogjárót építenek. A polgármester úgy gondolja, hogy ezután nemcsak biztonságosabb lesz a közlekedés és több lesz parkolóhely Beleden, hanem modern városképet sikerül kialakítani a fejlesztésnek köszönhetően. A jelenlegi helyzet szerint a közútkezelő március 1-jétől érvényes engedélye után tudják megkezdeni a munkálatokat.
A csatornázás, a közművek szakszerű lefedése és a parkolók, valamint a járda építése közel 90 millió forintba kerül. A városvezető elégedett a szerződésben foglalt árral, mert szerinte mostanság inkább csökkennek a különböző beruházások, építkezések költségei.
Az említett utcákon, utcaszakaszokon kívül is terveznek további járdafelújításokat az idei évben. A tavalyi közmeghallgatáson ugyancsak szóba került a Rákóczi utca elejének rendbetétele, de azon is múlik, hogy melyik utcára vonatkozóan tudják beszerezni az engedélyeket. Major Jenő arra kéri az embereket, hogy vigyázzanak a felújított járdákra, és lehetőleg ne használják parkolási célokra. Nyáron távolítsák el a gyomnövényeket, télen pedig a síkosságmentesítésre figyeljenek.
Megközelítőleg 200 nm kátyúzásra kötöttek szerződést tavaly májusban a Strabaggal 2,76 millió forint értékben, de a cégnek év közben olyan sok munkája lett, hogy csak 2023 vége fele értek Beledre. A jelentős csúszás miatt Major Jenő majdnem lemondta a megbízást, és azzal kapcsolatban is szkeptikus volt, hogy mennyire lesz tartós a télen végzett útjavítás. – Közöltem velük, ha nem válik be, akkor újra csinálják – tette hozzá a városvezető, aki szerint megfelelő biztosítékot jelent a cég által vállalt garancia.
Nagy szükség lenne még néhány utca aszfaltburkolatának felújítására. Amíg viszont nem történik meg a kérdéses szakaszokon a gerincvezetékek és házi bekötések cseréje, a városvezető nem sok esélyt lát erre.
Az Egyesített Szociális Központ teljes körű, külső-belső felújítása
Az egykori pártházat mindenki jól ismeri – fogalmazott Major Jenő 2024 legnagyobb beledi beruházásával kapcsolatban: TOP-os pályázaton nyertek 212 millió 478 ezer forintot az Egyesített Szociális Központ teljes körű, külső-belső felújítására. A projekt magában foglalja a gépészeti rekonstrukciót, a tetőzet rendbetételét, a nyílászárók cseréjét és a külső hőszigetelést, sőt még járműbeszerzés is része a pályázatnak. A polgármester szerint a közbeszerzési eljárást követően, 2024 közepére talán meg lesz a kivitelező.
Az elmúlt öt-tíz év minden jelentősebb épületfelújításakor külön gondot fordítottak arra, hogy a beruházás ideje alatt is működőképes legyen az adott intézmény, ezért átmeneti helyre költöztették az infrastruktúrát és a dolgozókat. Az óvodások és a bölcsődések viszont maradtak a helyükön, ezért külön köszönet illeti az intézmény dolgozóit, a szülőket és a gyerekeket, hogy türelemmel viselték az átmeneti nehézségeket, kellemetlenségeket.
Major Jenő arra emlékeztetett, hogy már a korábbi években is szerettek volna helytörténeti kiállítást szervezni a Barthodeiszky-kastélyban, ami az épület bejáratán és előterén kívül négy-öt helyiséget érintett volna. Nem az anyagiak miatt hiúsult meg a fejlesztés, ugyanis 2023 márciusában megszakadtak a tárgyalások a tervezővel, akit ősszel sem sikerült elérniük, ezenkívül időigényes és bonyolult az engedélyek beszerzése is, ami szintén hátráltatta a kivitelezést. A belediek nem adják fel, és a városvezető ígéretet tett arra, hogy az idei költségvetésben is meg lesz a munka fedezete.
Először 2022-ben pályáztak a vicai temető kerítésének felújítására. Az idén újra megpróbálják, de ha most sem sikerül nyerni, akkor a legfrekventáltabb északi részt saját erőből megcsinálják.
Beküldés dátuma: 2024. 02. 21.Beleden az elmúlt két ciklusban mintegy tucatnyi utcában újították fel a járdákat. Napjainkban készült el a nagyforgalmú, balesetveszélyes Jókai utca járdája is.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.