Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Időszerűen a 2014/2020-as pályázati lehetőségekről

Hogy ne érje felkészületlenül az érintetteket a 2014/2020-as európai uniós pályázati ciklus, a megyei kereskedelmi és iparkamara „Vállalkozói fórum” címmel szervezett találkozót többek között Csornán. Az időben megszerzett információ pótolhatatlan előnyökhöz juttatja a vállalkozókat.

Hajdu Elemér a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával régóta szoros kapcsolatot tart fenn, így örömmel tett eleget a felkérésnek, amely szerint az időszerű pályázati lehetőségekről tájékoztatta az érdeklődőket Csornán. Az EU-s pályázati tanácsadó szerint 2014 első negyedévében fognak megjelenni az első pályázati kiírások, majd feltartóztathatatlanul beindul a dömping. Ráadásul kivételes lehetőségek elé néznek a vállalkozások – tette hozzá az előadó.

A korábbi 14 helyett bevezetett 7 operatív program azt jelenti, hogy sűrűbb, koncentráltabb lesz a pályázatok rendszere. Az új pályázati ciklusban kb. 7 ezer 300 milliárd forint áll a rendelkezésre összesen, melynek 60 százaléka gazdaságfejlesztésre fordítható, tehát kétszer-háromszor annyi forrás fog jutni a gazdaságfejlesztésre, mint azt korábban történt. A szakemberek először hitetlenkedve fogadták az utóbbi arányszámot, de szerencsére a tervezetet azóta elfogadták, ami nagyon jó hír a vállalkozások számára. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 39,4 százaléka szintén jelentős részt képvisel, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TIOP) pedig a korábbi Regionális Operatív Programot hivatott kiváltani. Tehát az új hétéves ciklus újdonsága, hogy nem régiókban, hanem megyékben gondolkodik, és ennek megfelelően érvényesülnek a támogatások is.
De mi van a számok mögött? Prioritást fog élvezni a foglalkoztatás és az új munkahelyek létrehozása, valamint a meglévők megtartása, ami főleg a kis és közepes vállalkozásokat fogja érinteni.
Több mint tíz százalékos részt képvisel az Emberi Erőforrás- Fejlesztési Operatív Program (EFOP), mely külön címzett támogatás, és többek között a foglalkoztatás támogatását célozza meg. 15 százalék jutott a Környezeti és Energia Hatékonysági Operatív Programra (KEHOP). Az uniós pályázatok komoly elvárásokat fogalmaznak meg az indulókkal szemben, de az előadó szerint az egyén jól felfogott érdeke ugyanezt diktálja. Ilyen például  a megújuló energiák magasabb szintű hasznosítása, de mindenféle erőforrás igénybevételére ösztönöznek az egyes pályázatok a környezet- és természetvédelem szem előtt tartásával. Az Integrált Közlekedésfejlesztés Operatív Program (KOP) inkább nagyprojekteket jelent, de ez is érinti a vállakozókat, hiszen az autópályák és autóutak építése az ő munkájukat is megkönnyíti, ezenkívül az építkezéseken sok embert foglalkoztatnak. Az egész pályázati rendszer működtetését a Végrehajtási Koordinációs Operatív Program biztosítja. Az unió erre a hét évre 11 prioritást határozott meg. melynek összhangban kell lennie a hét operatív programmal. Hajdu Elemér szerint ennek a szabványosításnak köszönhető, hogy 60 százalék jut a gazdaságfejlesztésre. Hozzátette: aki a részletekre kíváncsi, megnézheti bővebben a kamara honlapján.
A tanácsadó kiemelte: A híradásokban, újságokban nemrég megjelent kiírások még a régi pályázati rendszerre vonatkoznak, mert folyamatban van maradék források elosztása.

Beküldés dátuma: 2014. 01. 27.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play