A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen. A polgármester szerint napjainkban is nagy szükség van ezekre az erényekre, melyeket a gyermekek és az unokák is megtanulhatnak a nyugdíjasoktól.
Beled város önkormányzatának nevében Major Jenő köszöntötte az település éltesebb korú lakóit az idősek napja alkalmából. Elöljáróban Gyopáros Alpár jókívánságait tolmácsolta a megjelenteknek, mivel az országgyűlési képviselő egyéb hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott személyesen jelen lenni a rendezvényen. Elöljáróban a polgármester elmondta, hogy az idei évben is eredményesen dolgoztak, jó néhány fejlesztés és felújítás valósult meg, említve a művelődési házat, az óvodát, valamint az elkészült három utcát. Mindezek ünnepélyes átadására az eddigi gyakorlatnak megfelelően a pünkösdi fesztivál keretében kerül sor.
– A közelmúltban temetőtől temetőig autózva beszélgettünk a családdal az idő múlásáról: mintha most lett volna a tavalyi mindenszentek – folytatta Major Jenő. – Gyermekeink úgy vélekedtek – mindegyikük 20 év körüli – , hogy lassan megy az idő. Jómagam úgy bölcselkedtem: nyugi, a második 20 csak 15-nek, a harmadik 20 pedig már csak 10-nek fog tűnni – mondta a polgármester, aki szerint meglehetősen sokat foglalkozunk az idő előrehaladtával, a szaporodó ráncokkal, az őszülő hajszálakkal, az el-elakadó emlékezettel.
– Manapság, amikor a fiatalság kultusza szövi át életünket, egyre nehezebb elfogadni, hogy bármennyire is szeretnénk, az időt nem tudjuk megállítani. A külsőségek világát éljük és közben elfelejtjük azokat az értékeket, amelyek a barázdált arccal és az egyre inkább őszülő hajjal járnak együtt. A derűs életszemlélet, a bölcs világlátás, a sok-sok tapasztalat, a türelem, a kitartás és a hit olyan tulajdonságok, amelyek csak az életkor előrehaladtával tudunk megszerezni – hangsúlyozta Beled polgármestere, majd köszönetet mondott az időseknek a családban végzett munkáért és a város fejlődése érdekében kifejtett erőfeszítéseikért.
– A köszöneten túl bízom abban, hogy az önök felé irányuló megbecsülést és szeretetet az év minden napján érzik mind a családban, mind a nagyobb közösségekben. Kívánom, hogy ma is érezzék jól magukat, szórakozzanak, beszélgessenek, töltsék kellemesen a délutánt. A mindennapokra szívből kívánok önöknek jó egészséget, további derűs nyugdíjas éveket – fogalmazott Major Jenő.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.