A Kapuvár Térségi Általános Iskola 1/c osztályába járó gyerekek nagy érdeklődéssel várták az iskolát. Heipter Károly szerint nem kellett őket noszogatni, mert szívesen vették az akadályokat és merültek el a számok-betűk világába.
Heipter Károly a Széchenyi által szervezett tavaszi „iskola hívogató” rendezvényen találkozott idén először az elsősökkel. Az alsó tagozatosok műsora után kézműves foglalkozást tartottak az akkori óvodásoknak. A nagycsoportosok megismerkedtek az iskolával és a leendő pedagógusokkal. A nyílt napra szintén a szüleikkel érkeztek a gyerekek, hogy megnézzenek egy-egy tanórát. A gólyatábort közvetlenül az iskolakezdés előtt tartották meg, ezért az első hétfői napon már nem volt teljesen idegen számukra a környezet.
Hat kislány és tizenegy kisfiú kezdte meg tanulmányait a gartai tagiskolában. Lassan a végéhez közeledik a sok játékkal, mozgásos feladattal kiegészített előkészítő időszak. A betűelemekkel és a számokkal való ismerkedés mellett gyakorolják a térbeli tájékozódást, az irányokat, a mennyiségi egységeket.
– Nagyon sok az ügyes tanuló, mindenki próbálkozik, figyel az órán, de főleg játszani szeretnek. Decemberben megkezdjük az igazi betűtanulást és fél évig eljutunk a tízes számkörig – fogalmazott a Kapuvár Térségi Általános Iskola pedagógusa. Heipter Károly elmondta, hogy év végéig akár három-négy betűt is összeolvasnak a gyerekek és le tudják írni a rövidebb szavakat.
Az elsősök tanítási módszertana nem változott jelentősen az elmúlt években, évtizedekben. A fő különbség inkább a technikai fejlődésben mutatkozik meg, hiszen tizenöt éve még nem használtak interaktív táblát sem. Heipter Károly szerint a digitális eszközök megkönnyítik a tanárok és a gyerekek dolgát és ma már szerves részét képezik a tanításnak.

Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.