Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői. A szervezők a rendezvény előtti két-három hétben még aggódtak, hogy lesz-e elég jelentkező, de aki ismeri a helyiek szokásait, tudta, hogy nem sokkal a kezdés előtt elkel valamennyi belépőjegy. 2023-ban 250-en vettek részt az egyházközségi bálon.
Winkler Zsolt plébános rövid közvélemény-kutatást végzett a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei novemberi családi bálján, hogy megtudakolja, mennyire népszerű program a zenés-táncos mulatság helyiek körében. Kiderült, hogy a jelenlévők többsége rutinos bálozó, vagyis amikor csak tehetik, itt vannak a Csukás tornatermében, de minden évben akad elsőbálozó is a rendezvényen. Vastapssal köszöntötték a 17. alkalommal megjelent bálozókat, mert az azt jelenti, hogy egyetlen alkalmat sem hagytak ki a nívós eseményből.
Az est házigazdája köszönetet mondott a részvételért és a jótékony célból felajánlott
adományokért. A támogatást a Jézus Szíve templom sekrestyéjének felújítására fordítják.
Az első koccintás után Herángli Ferenc, az egyházközség Plébániai Tanácsadó Testületének alelnöke hasznos gyakorlati tudnivalókról tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy a nyitótánc után lehetőséget biztosítanak a sütemények megvásárlására, ezenkívül zsákbamacska és értékes tombolatárgyak várták a nagyközönséget. Az önkiszolgáló rendszerrel működő büfében bárki beszerezhette az igényeinek megfelelő folyékony nedűt.
Winkler Zsolt jó szokásához híven az idei csornai egyházközségi bálon sem hagyta élő zene nélkül a vendégeket. Elsőként Ihász Gábor Múlnak a gyermekévek című dalát adta elő. Aradszky László Nem csak a húszéveseké a világ nótáját követően a hangulat a tetőfokára hágott, olyannyira, hogy a Tavaszi szél vizet áraszt ... közismert sorait már kórusban énekelte mindenki. A talpalávalót a Coun-Tri-jóóó zenekar szolgáltatta.
Jézus Szíve Egyházközség családi bálja Csornán
Az elfogadás, az egymás iránti figyelem és szeretet lehetne a mottója a 16. alkalommal megrendezett egyházközségi családi bálnak, melynek idén is a csornai Csukás iskola tornaterme adott otthont.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.