Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Csornai delegáció az Utazás kiállításon

Új színfolttal gazdagodott a 2013-as Utazás kiállítás a Hungexpo területén: idén Csorna is reprezentálta kulturális, valamint  idegenforgalmi  és gasztronómiai értékeit. – Nagy boldogsággal tölt el bennünket, hogy kis városunk is képviseltetheti magát ezen a nagy rendezvényen. „Elhoztuk” Csornáról az iparművészeinket, a kézműveseinket, a virágkötőnket, a népművelőnket, a Pántlika táncegyüttest és a premontrei rendházat – mondta Kenesei Gáborné. Az alpolgármester szerint a település évről évre egyre szélesebb kínálattal mutatja be érdeklődésre számot tartó adottságait és hagyományait a rendezvényeken. A csornai képviselő úgy gondolja, hogy a február 28 és március 3-a között megrendezett programra valóban több napot kell szánni, hisz nagyon sok időt igényel a hatalmas terület bejárása.  Az új élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott csornai delegáció az első, ún. szakmai napon vett részt a budapesti vásárközpont rendezvényén. – A fáradtságot félretesszük, és bennünket csak a lelkesedés visz előre. Reméljük, hogy a látogatást minden évben  meg tudjuk ismételni – tette hozzá Kenesei Gáborné.

A Rábaköz Leader Vidékfejlesztési Egyesület ötödik alkalommal vett részt Közép-Európa legnagyobb idegenforgalmi és turisztikai rendezvényén. Hutflesz Mihály megjegyezte: a fejlődés töretlen, hiszen eleinte csak az egyes kapuvári projektek biztosították a tájegység bemutatkozásához szükséges anyagi hátteret, az utóbbi években pedig egyre több város és község vesz részt a kiállításon. Az egyesület elnökhelyettese örül annak, hogy idén mások is felismerték a vásárban rejlő lehetőségeket, ezért csapatosan reprezentálták magukat a nyugat-dunántúli  régió 200 m2-es standján.
Beküldés dátuma: 2013. 03. 13.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play