A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában. Biró Péter elmondta, hogy 103 óvodás és 803 iskolás jár az intézménybe.
A kapuvári Páli Szent Vince katolikus iskolában nyolcvan pedagógus dolgozik. Ez a szám magában foglalja a teljes, illetve részmunkaidős és óraadó kollégákat is. Az óvoda négy csoportjában nyolc óvónő, négy dajka és egy pedagógiai asszisztens foglalkozik a gyerekekkel. Az intézmény működtetéséhez nagy szükség van a technikai állományba tartozó harminc munkatársra is: a konyhai dolgozókra, a karbantartókra, a portásokra és takarítókra, valamint az adminisztrátorokra. – Nagy intézmény vagyunk több épülettel, sok feladattal, úgyhogy valóban nem könnyű ennek a koordinálása, de szerencsére olyan igazgatóhelyetteseim és munkatársaim vannak, akikben maximálisan megbízhatom. Nagyra értékelem a munkájukat, és komoly segítséget jelentenek nekem. Igyekszünk csapatban gondolkozni a neveléssel-oktatással foglalkozó és a technikai munkatársakkal is – fogalmazott Biró Péter, aki szerint a 2023/2024-es tanév sem lesz könnyebb, mint amit megszoktak az elmúlt években. Átlagon felüli kihívást volt az iskoláknak a járványhelyzet és az energiaárak emelkedése is. Ezt megelőzően plusz feladatot jelentett a gimnázium és az általános iskola összevonása, vagyis egy új intézménytípust hoztak létre Kapuváron. Az igazgató úgy véli, hogy a mostani tanévtől jobban oda kell figyelni a jogszabályi változásokra, ami szintén komolyabb feladatok elé állítja a tantestületet. Az új törvény és a sorra megjelenő rendeletek miatt sokkal nagyobb odafigyelésre van szükség és nem lehet csak rutinból intézni az ügyeket. Fontos az intézmény fejlődése, de közben arról sem feledkezhetnek meg, hogy az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni.
– Olyan jogalkotói szándékot látok, mely megpróbálja egységesíteni a pedagógusok jogállását. A dolgozók az állami intézményekben közalkalmazottak voltak, az egyházi és magán alapítványi fenntartású helyeken pedig a munka törvénykönyve vonatkozott rájuk, ráadásul az iskolánkban valakik egyházi szolgálati jogviszonnyal rendelkeznek. A törvény most megpróbál ebben rendet tenni. A köznevelési törvény a gyerekeket és az óvodát-iskolát érintő ügyeket szabályozza, a státusz-, vagy másként megfogalmazva a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény pedig ránk, pedagógusokra vonatkozik – mondta el véleményét Biró Péter, aki szerint az egyházi fenntartású köznevelési intézményekben nincs nagy horderejű változás az előzőekhez képest, mert sok minden a munka törvénykönyvéből került át az életpálya törvénybe. Pozitívumként említette, hogy bizonyos szolgálati idő elteltével jubileumi jutalomban részesülnek a dolgozók. Könnyítés a pedagógusoknak, hogy megszűnt a kötelező II.-es fokozatú besorolás, tehát nem kell kötelezően részt venni a minősítési eljárásban és nem kell elkészíteni az ehhez kapcsolódó portfoliót sem.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.