Mindenki a saját szakmájának tükrében látja meg az adódó lehetőségeket, az idősek ezenfelül több évtizedes élettapasztalatukkal is hozzájárulnak a város jelenéhez és jövőbeli fejlődéséhez. Horváth László az Idősek Napja alkalmából megköszönte a nyugdíjasoknak, hogy tudásukkal, bölcsességükkel segítik Kapuvár közösségi életét.
Horváth László szerint elégedett ember, aki észreveszi és értékeli az őt körülvevő jó dolgokat. Az időseknek bőven van viszonyítása alapja a jóra és a rosszra, hiszen különféle élethelyzetben kellett meghozniuk a könnyebb vagy nehezebb döntéseket. A polgármester úgy érzi, szerencsés az, akinek több tapasztalt ismerőse, barátja, rokona van. Az idősebb korosztállyal kialakított kapcsolat nagyon fontos, hogy a különböző generációk tagjai szót értsenek egymással, és a támogatásukról biztosítsák a szűkebb és tágabb közösséget.
– Hiszem és vallom, hogy az előttünk járó generációk emberszeretete, tisztelete, elkötelezettsége, a hagyományok ápolása, baráti kapcsolataik, nyitottságuk, gondoskodásuk és összefogásuk útmutató a mindennapokban – köszöntötte Horváth László a város nyugdíjasait a Rábaközi Művelődési Központban tartott Idősek Napi rendezvényen. A városi és a megyei nyugdíjas találkozókat kiemelt ünnepnapoknak tekinti, mert ritkán látni ilyen nagy igyekezettel összeállított értékes programokat. Az idősek kihozzák magukból a legjobbat, hogy örömet szerezzenek önmaguknak és másoknak. – Szerintem ez követendő példa – tette hozzá a városvezető, majd a „szépkorúak” családban betöltött pótolhatatlan szerepéről beszélt. A város nevében kijelentette: Tiszteletet és megbecsülést érdemelnek az idősek, akiknek jelenlétére a későbbiekben is számít Kapuvár közössége.
Kapuvár Város Önkormányzatának Idősek Napi rendezvényén felléptek a Kapuvár Térségi Általános Iskola 4/c osztályosai, valamint Straub Dezső színész. Az ünnepi műsor után Vanessa és a Happy End szórakoztatta a jelenlévőket.
A rendezvényt követően pályafutásáról beszélt a Rábaközi Médiacentrumnak a ’80-as, ’90-es évek egyik legfoglalkoztatottabb színésze. Az operaénekesnek készülő, de végül a táncdalnál kikötött előadóművész szerint alkatilag a komikus műfaj áll hozzá a legközelebb. Straub Dezső szerint nemcsak a televíziózás, hanem a színház, maga a színházi kultúra is nagyon sokat változott. Ma sokkal kisebb annak az esélye, hogy bukásra ítélnek valamilyen előadást, mert régen még működött a kritikai szellem. A Jászai Mari-díjas magyar színész, konferanszié manapság utazószínházakban dolgozik. Vannak olyan helyek, ahol kialakul és megmarad az arra jellemző kulturális közeg. Kapuvárt egyfajta ékszerdoboznak tekinti, ahol korábbi években is hálás közönséggel találkozott. A ma is aktív, 73 éves művész megosztotta velünk életfilozófiáját: legyen akárhány éves az ember, mindig legyenek céljai.
A padozattól a mennyezetig minden megújult a csornai Széchenyi István Általános Iskola ebédlőjében, mely évtizedek óta a gyermekétkeztetés egyik legfontosabb bástyája a városban.
Mindenkinek megvan a saját stílusa és mintavilága: Fábiánné Domán Hermina az absztrakt geometriát választotta, melyből olyan egyedül-álló alkotások születtek, mint a háromdimenziós papírcsíkok.
Csorna Város Önkormányzata ünnepi rendezvénnyel fejezte ki tiszteletét és megbecsülését a településen élő „szépkorúaknak”.
A fiatalok válaszokat keresve haladnak előre útjuk során, melyben nagy segítségükre lehetnek a hittanórán hallottak és tanultak.
A Széchenyi-leszármazottak büszkén gondolnak magyarságukra és intenzíven megélik a jelent. Napjainkban arra törekednek, hogy átadják a jövő generációjának a család történelmi múltját megörző dokumentumokat, emlékeket.