Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az elmúlt iskolai év összefoglalója Beleden

Borosné Tóth Zsuzsanna igazgató televíziónknak arról beszélt, hogy év közben folyamatosan tájékoztatták az érintetteket a beledi általános iskolában folyó munkáról, valamint a diákok tanulmányi versenyeken elért eredményeiről, ezért most inkább azokról a dolgokról tájékoztatott, amelyek újdonságnak számítanak az előző évekhez képest. Az óvoda kezdeményezésére értekezletet tartottak a leendő első osztályos gyermekek szülei számára. Az anyukák és az apukák megismerkedtek a leendő osztályfőnökkel, és feltehették az intézménnyel kapcsolatos személyes kérdéseiket. Támogatta az önkormányzat a Napsugár Művészeti Iskola kezdeményezését, amely szerint az elsősök heti egy órában zenei előképzésben és táncoktatásban részesülnek. A beledi nevelőtestület törvény adta jogánál fogva úgy döntött, hogy a szöveges értékelésről áttérnek az érdemjeggyel való minősítésre. A legkisebbeknél ez nem jelentett változást, sőt, még a másodikasokat is csak a második félévtől osztályozták.
A tanórán kívüli tevékenységet pályázati forrásból finanszírozták, s többek között a gyerekekkel való plusz foglalkozásnak tulajdonítják, hogy a hatodik és a nyolcadik osztályos tanulók az OKÉV-mérés szerint a városi, a megyei és az országos átlag felett teljesítettek. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont feladatsorait egy időben írják hazánkban az adott évfolyamra járó diákok, akik a matematikai és a szövegértési kompetenciáról adnak tanúbizonyságot. A szakemberek nem annyira a számolási készségre, hanem inkább a logikus gondolkodás képességére kíváncsiak.
A beledi iskola igazgatónője szerint az egyre inkább nehezedő feltételek mellett is tudják tartani az oktatás színvonalát. A nyolcadikasok továbbra is számíthatnak a matematika és a magyar felvételi előkészítőkre, aminek köszönhetően a tanulókat az első helyen megjelölt középfokú oktatási intézményekbe veszik fel. Az idei ballagók 22 százaléka választotta a gimnáziumot, 32 százaléka szakközépiskolába jelentkezett, 46 százalékuk pedig szakiskolában fogja elsajátítani a szakmájához szükséges ismereteket. Hogy mindenki számára üdítően fejeződjön be az összefoglaló, következzenek a nyári kikapcsolódási lehetőségek: várja a gyerekeket a balatonakali és a sarródi tábor, valamint az egyesített szociális központ által szervezett nyaralások.

Kápolnási Daniella az alsó tagozatot Cirákon járta, és ötödikes kora óta Beleden tanul. A nyolcadikas lány nem bánta meg, hogy ide került, mert szerinte az oktatási intézmény megadott minden lehetőséget. A tehetségfejlesztő programok, a szakkörök és a közösségi rendezvények mind-mind többletet adnak a diákoknak. Daniella szerencsés, mert könnyen tanul, és persze a szorgalma sem hiányzik, így végig kitűnő bizonyítvánnyal fejezte be a tanéveket. A jó tanulónak nincs kifejezetten kedvenc tárgya, de a legközelebb a történelem és a német áll a szívéhez. Az általános iskolát befejező lány a fertődi két tannyelvű középiskolát választotta, mert közel van lakóhelyéhez, és megtetszett neki az ott folyó oktatás. Ha itt is végez, kiváló idegen nyelvű tudásával, magyar–osztrák érettségijével megcélozza valamelyik főiskolát. A beledi alma matert nem feledi, és ha teheti, vissza fog ide látogatni, hogy volt tanárai is büszkék legyenek elért eredményeire.
Beküldés dátuma: 2012. 06. 27.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play