amikor szinte teljesen meg akarták szüntetni az agrár felsőoktatási képzéseket, azzal indokolva, hogy nincs rá szükség. Azóta felismerték, hogy hazánk agrárpotenciálja Európa-szerte magasnak számít, így az ágazat újból kiemelt terület lett. Az egyetemi tanár szerint az a legfontosabb, hogy olyan diplomához jusson mindenki, amivel magát és a környezetét boldoggá és hasznossá tudja tenni. Természetesen a piac bizonyos esetekben diktál, és a felvételi tájékoztatókból látni lehet a preferált szakokat. Ilyenek mostanában a természettudományos, a mérnöki és az agrárképzések, s kevésbé támogatott a jogi és a gazdaságtudományi terület – tette hozzá. A turizmus-vendéglátás húzóágazata kellene hogy legyen a nemzetgazdaságnak, de sajnos nem mindig van harmóniában az oktatási szándék és a piaci szükséglet.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
A csapatszellem, a fizikai állóképesség jó hatással van a tanulásra is
A kapuvári Széchenyi pedagógusai nagy figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra és a versenyekre való felkészítésre.
Beled Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott dr. Putz Mária és dr. Gere Lajos orvos háza
A 21. alkalommal megrendezett Beledi Pünkösdi Fesztivál egyik legemelkedettebb pillanata volt, amikor dr.
Beledi Pünkösdi Fesztivál, a közösségéltető rendezvény
Beled Város nemcsak egy lakóhely, hanem együttműködő emberek élő közössége – mondta Major Jenő a 21.
A hétköznapi névtelen hősöket köszöntötték Beleden
Ismeretlen embertársaikon segítenek az önkéntes véradók, akik a köszönet szavára szerény mosollyal csak annyit jegyeznek meg: „Ugyan már, hát ez természetes!” A véradókat köszöntötték Beleden.
Hosszú távú előnyökkel jár a versenyeken való részvétel
A tehetséggondozás tudatos pedagógiai munka része a Kapuvár Térségi Általános Iskola minden egyes intézményében.