Mióta átadták a Csorna-Szombathely közötti gyorsforgalmi utat, Szilsárkány főutcáján nemcsak keresztben, hanem akár hosszában is lehet sétálni babakocsival. A falu visszakapta nyugodt, békés életét.
Szilsárkány életében tavaly óriási fordulópontot hozott az M86-os főút befejezése. Szalai Miklós szerint valósággal fellélegzett a falu.
– Végre eltűntek a kamionok az életünkből és problémamentesen át lehet kelni a főúton – mondta örömmel a polgármester, aki kevésbé szívderítő dolgokkal folytatta beszámolóját:
– Sajnos a tavalyi esztendő nemcsak örömet hozott az életünkbe, hanem rengeteg negatívumot is. Megrongálták az önkormányzat épületét, melyre obszcén dolgokat festettek. A 2014-ben vásárolt traktort, motorját és gumijait is tönkretették. A temetőben lévő, frissen ültetett kis fákat vandál kezek megcsonkították. A tettes sajnos még nincs meg, de önkormányzatunk 500 ezer forintos nyomravezető díjat tűzött ki.
Tavaly nemcsak az útépítéstől volt hangos Szilsárkány, mert nyertes pályázat keretében közel 22 millió forintból újult meg az óvoda. A külső-belső munkálatokban nagy segítséget nyújtottak a helyi vállalkozások, az önkormányzat saját cége pedig mint alvállalkozó kapcsolódott be a felújításba. A polgármester arra számít, hogy az energiaszámlákon is megérezik a korszerűsítés jótékony hatásait, ugyanakkor a felújítás a gyerekek és a dolgozók életét is könnyebbé teszi.
– 2017-ben Belügyminisztériumi pályázatból folytatnánk az utak felújítását. Két utcát szeretnénk rendbe tetetni. Tavaly pályáztunk a mostanihoz képest teljesen más színvonalú – külön gyermek és felnőtt váróval ellátott – új orvosi rendelő építésére, amit az önkormányzat udvarára terveztünk. Antal Miklós háziorvos kiváló munkát végez, de szeretnénk, ha a helyettesítések miatt egy másik kolléga is segítené a tevékenységét – mondta a polgármester.
Az önkormányzat a temetői ravatalozót is fel fogja újítani, illetve mindennapos tevékenység a temető rendben tartása. A falunak óriási, több mint két hektáros temetője van, aminek a rendbe tétele nem egyszerű feladat. Szilsárkányban önkormányzati cég végzi a közterek rendben tartását és a zöldterületek gondozását. Idén már tíz fát elültettek, és a temetőben tönkretett fákat is pótolni fogják. Tavaly rendbe tették a Fő utcán lévő két önkormányzati telket, ahol már jól látszik a füvesítés eredménye.
– „Büszkeségpontra” adtunk be pályázatot, és az emlékművet az önkormányzat előtt akarjuk elhelyezni. Szeretnénk megújítani az első világháborús emlékművet, valamint a környezetét is szebbé tennénk, mert sajnos tavaly elloptak onnan egy padot – tette hozzá Szalai Miklós.
Egész napos programsorozattal várták a családi nap résztvevőit
Harmadik alkalommal került megrendezésre idén nyáron a Szilsárkányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület családi napja.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.
A csornai Arany János EGYMI-ben rendezték meg a Magyar Diáksport Napja 2025-ös kiemelt programját
Az Aktív Iskola Program célja, hogy minél élménydúsabb legyen a mozgás a testnevelés órákon, sőt, ez még a mozgásában korlátozott tanulókra is vonatkozzon.
Új épületszárnnyal bővült az Arany János utcai óvoda Kapuváron
Közel 400 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült Kapuvár Város Önkormányzata.