A tizenötödik jubileumi ünnepségét nemrég megtartó bodonhelyi nyugdíjasklub főleg a helyi önkormányzat támogatását élvezi, és az elnök munkáját a leggyakrabban Szabó Lajosné és Varga Zoltánné klubtársa segíti.
1999 februárjában alakult „Sárga rózsa” Nyugdíjasklub taglétszáma mindössze tizenöt fő – számolt be az elmúlt tizenöt esztendő eseményeiről a klubvezető. Szabó Miklósné továbbá elmondta: a foglalkozásokat havonta tartják meg, a névnaposokat pedig rendszeresen felköszöntik. A legutóbbi kirándulások alkalmával Pécs környékére látogattak el, valamint megnézték a budapesti Tropicariumot, ezenkívül elutaztak a szlovákiai Abonyba, és hajókáztak a Dunán. A téti kistérség által szervezett rendezvényeken aktívan részt vettek, a Mátyás királyról elnevezett vetélkedőn pedig megszerezték az első helyet. A Széchenyi-vetélkedőn és a dalos találkozón szintén jól szerepeltek – hangzott a beszámolóban. A bodonhelyiek baráti és bensőséges kapcsolatot ápolnak a kisbaboti „Rábagyöngye” Nyugdíjasklub tagjaival, ugyanakkor kibontakozóban van az összeköttetésük az enesei „Borostyán” Nyugdíjasklubbal.
Gyopáros Alpár megtisztelőnek érezte a bodonhelyiek meghívását, ráadásul sokukkal nem először találkozott. Az országgyűlési képviselő az idősekre úgy tekint, mint a tőle bölcsebb emberekre. Napjaink felgyorsult tempója miatt lehet, hogy a körülmények nem mindig arra utalnak, hogy a fiatalabb korosztálynak nagy szüksége van az idősebbek tapasztalataira. A képviselő hálás saját nagyszüleinek a sok-sok gondoskodásért, amelyben őt részesítették, hisz sok időt töltött velük, míg a szülők dolgoztak. A nyugdíjasok természetesen örülnek egy-egy életüket megkönnyítő kormányzati intézkedésnek, de Gyopáros Alpár úgy vette észre, hogy a korosabb emberek – önmagukat háttérbe helyezve – jobban aggódnak gyermekeik és unokáik jövőjéért, mint saját sorsukért. Miután az országgyűlési képviselő tudomást szerzett arról, hogy mennyire szeretnek a nyugdíjasok kirándulni, meghívta az említett három klub tagjait a megszépült Parlamentbe és a Kossuth térre. A települések polgármestereivel egyeztetve meg fogják szervezni az idősek utaztatását – mondta Gyopáros Alpár.
Kenesei Ferenc szerencsésnek érzi magát, hogy végigkísérhette a klub eddigi működését, s az elején még falugondnokként vett részt a rendezvényeken. A polgármester szerint a bezártság ellen sok mindent nem lehet tenni, épp ezért kellene a klubéletet még jobban megbecsülni. Tudja, hogy az idősek a „papírforma” szerinti havi találkozókon túl is szoktak beszélgetni. Legyen szó szemétszedésről, sütemény sütésről vagy bármilyen rendezvényre való felkészülésről, a nyugdíjasok mindig segítenek. Az önkormányzat egyelőre saját klubhelyiségről még nem tudott gondoskodni, de bíznak a második alkalommal beadott pályázat sikerében. Kenesei Ferenc még hosszú évtizedekre szóló barátságos találkozókat kívánt az időseknek, gondolva arra, hogy eljön az az idő, amikor maga is klubtagként vesz részt a foglalkozásokon. A „Sárga rózsa” Nyugdíjasklubnak fennállásuk 15. évfordulója alkalmából díszoklevelet adott át a jelenlévőknek.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.