A faluban élők adományaiból gyűlt össze a múzeumi anyag

Mint a legtöbb múlt évezredben született férfi, ha a mögötte hagyott esztendőkről beszél, Herold Gyula is a katonaságtól kezdi az “időszámítást” . Leszerelése után elvégezte a tanítóképző főiskolát, majd Bodonhelyen kapott állást. Az “átkosban” két cikluson át vezette a falut, és eredményesnek érzi  tanácselnöki tevékenységét, mert nagyon elmaradott állapotban “karolta fel” a települést. Régen a hadbíró istállóját alakították át gyermekmegőrzőnek, így Herold Gyula a körülmények javítása érdekében kalapolt a járási hivatalnál, ahol új beruházásra nem, csak felújításra osztottak pénzt. A 400 ezer forint akkoriban óriási összegnek számított, melyből a tanácselnök lebontatta az egész épületet, és három foglalkoztató teremmel megkezdhette működését a szováti óvoda. Azóta csak a mestergerenda hirdeti a zivatarosabb évtizedeket - mesélte a falu odafigyelő vezetője. Rendbe hozták az inkább sártengerre hasonlító úthálózatot, felépült az abc és az orvosi rendelő, településszerte több buszvárót létesítettek, melynek kétkezi munkájából Herold Gyula is kivette a részét. A Kádár-érában nem nézték jó szemmel a II.világháborús hősöknek állított emlékhelyeket, az 1980-as évek elején pedig egyenesen merészségnek hatott, ha valaki ilyen vállalkozásba kezdett. A falu vezetését ez sem tántorította el: engedélyt ugyan kértek, és mivel a Végrehajtó Bizottságtól se igenlő, se elutasító választ nem kaptak, nekiláttak az építkezésnek. A zarándokok azóta is sűrűn látogatják Magyarország első világháborús mementóját - jegyezte meg Gyula bácsi, aki az iskolások ügyét sem hagyta annyiban, és csornai szakemberek közreműködésével megépült az oktatási intézmény.
Nem is oly régen, négy-öt éve született meg a gondolat Herold Gyula fejében: falumúzeumot kellene létrehozni. A polgármester a megüresedő bágyogi tejcsarnokot ajánlotta fel helyiségnek. Hogy az arra járók rögtön értesüljenek a fejleményekről, Gyula bácsi szecskavágó kerékből készített trófeát, mellyel tudatta a készülő nagy tervet. Másnapra azonban alattomos módon lába kelt az alkalmatosságnak, s mint utólag kiderült, a polgármester a templomból kijövő emberek kérésére vetette le. Erre Herold Gyula intenzív lobbiba kezdett az egyházközségnél, és meggyőzte az illetékeseket a tábla fontosságáról.
Most már volt épület, de jelentkezett az újabb probléma: azt fel is kell tölteni muzeális tárgyakkal és dokumentumokkal. Mozgósították az egész falut: írásban szólították fel a lakosságot, hogy adják közre régiségeiket. Meglepetésre, csupán egyetlen jelentkező akadt, de amikor megkezdődött az építkezés, sorra ajánlották fel a padláson és a kamrában porosodó leleteket. A folyamatnak ma sincs vége, újból és újból megszólítják Herold Gyulát, hogy régi irattal vagy tárggyal rendelkeznek, és szívesen felajánlják a múzeum részére.