Mindennapi életünkben is szükség van az összetartozás megjelenítésére. Ennek ékes példája a Nagycenken látható Széchenyi Mazuzóleum, mely 127 millió forintos kormányzati támogatásból újul meg. A beruházás várható befejezésének időpontja 2015. június 30-a.
A nemzeti identitásunkat erősítő nagycenki Széchenyi Mauzóleum hamarosan méltó körülmények között tudja fogadni a látogatókat. A családi kápolna nemzeti nagyjaink végső nyughelyéül szolgál. Széchenyi sírját sok ezer egyéni zarándok, határainkon belül és azon túl élő magyar család, iskolás csoport keresik fel évente.
A mauzóleum épületének kezelését idén vette át harminc évre a nagycenki Katolikus Egyházközségtől, illetve annak győri egyházmegyei fenntartójától az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont. A „Széchenyi faluja – Nagycenk kisléptékű turisztikai attrakciófejlesztése” című projekt keretében az elmúlt esztendőkben megtörtént a mauzóleum épületének külső helyreállítása. A mostani beruházás az alépítmény belső részeit, valamint külsejének egyes elemeit érinti.
Minden sírhely fontos a hozzátartozóknak és a megemlékezőknek, de itt kicsit többről van szó, nem megbántva mások érzelmeit – fogalmazott L. Simon László. A történelmi személyiségek nyughelyéül szolgáló mauzóleum az egész nemzeti közösség zarándokhelye. A parlamenti államtitkár hozzátette: Széchenyi életműve nem megosztja, hanem inkább közelebb hozza egymáshoz az embereket, függetlenül attól, hogy ki milyen politikai beállítottságú.
– Tisztességes ember nem kérdőjelezi meg a „legnagyobb magyar” hitelességét és máig ható érvényességét. Büszkén nézünk rá és merítünk erőt, valamint példát az ő munkásságából mi politikusok is. Köszönöm Firtl Mátyásnak, a térség országgyűlési képviselőjének, hogy nem csak a nagy és látványos kastélyok rekonstrukcióját viseli a szívén, hanem a mauzóleum ügyét is körültekintéssel kezeli. Köszönöm Bodrogai László főigazgatónak, hogy ő is hasonlóan jár el – hangzott a sajtótájékoztatón. Az államtitkár megköszönte a beruházásában közreműködő valamennyi szakember munkáját.
A Széchenyi-örökségének, mint a magyar nemzeti műemlékvagyon egyik kiemelt elemének megőrzése, fenntartása és az utókornak való bemutatása a köz szolgálatának fontos része, ezért a mauzóleum felújítását Magyarország Kormánya kiemelten fontos ügyként kezeli.
Hat évvel a Csornai Járási Hivatal megalakulása után lehetőség nyílt a „megörökölt” munkaállomások megújítására, melynek köszönhetően a hivatal munkatársai méltó és modern körülmények között dolgozhatnak – állapította meg Széles Sándor, majd hozzátette: nagy öröm, hogy átadhatja a felújított irodákat.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.