A nagyobb esőzések után a falu szélén nehézkes volt a közlekedés, ami nemcsak az autósokat, hanem a kerékpárosokat is próbára tette. A Várdomb utcai befejezett felújításról Farád polgármestere múlt időben beszélt és elmondta, hogy a településen folytatják a munkálatokat.
A farádi képviselő-testület már a 2014/2019-es önkormányzati ciklus elején eldöntötte, hogy útjaikat amennyire lehet, rendbe teszik, de legalább portalanítva legyen valamennyi. Egyre több új ház épül a Várdomb utcában, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy előbb-utóbb nőni fog a lakosság lélekszáma. Az itt alkalmazott mart aszfaltos technológia jól bevált módszere a szakembereknek, ami azt jelenti, hogy a marógéppel felszedett anyagot újra hasznosítják, vagyis visszakerül a murva alapra. Szalai Zoltán elmondta: valamennyivel olcsóbb mint a bitumenes megoldás, a kopóréteget pedig pályázati forrásból szeretnék a későbbiekben megépíteni. A polgármester abban bízik, hogy mostantól az út rendben tartása is könnyebb lesz.
– Nagyon örülönk neki, hogy ezzel a módszerrel meg tudjuk oldalni a lakók közlekedési poblémáit – fogalmazott Szalai Zoltán. A polgármester hozzátette: Ezután már csak kb. kétszáz méter portalanított útszakasza maradt Farádnak, amit a közeljövőben szeretnének rendbe tenni.
Farád folyamatosan pályázik a Magyar Falu Program lehetőségeire
Jól működik a Magyar Falu Program, jellemezte röviden a farádi polgármester a vidéki kistelepülések fejlesztésére, népességmegtartó erejének növelésére létrehozott támogatási rendszert.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője
Amíg gyermekek voltunk, lassan múlónak tűnt az idő. Türelmetlenül vártunk egy-egy fontos pillanatot az életünkben: a karácsonyt, a születésnapokat, a szünidőt.
Horváth László, Kapuvár polgármesterének ünnepi köszöntője
Karácsony idején mindannyian egy kicsit lelassulunk, és újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyek igazán összekötnek bennünket: a családot, az egymás iránti figyelmet, a közösség erejét.
Évzáró sajtótájékoztatót tartott a Csornai Tekesport Egyesület
Major András a Csornai Tekesport Egyesület elnöke, valamint Horváth Sarolta a női és Müller Károly a férfi szakosztály részéről értékelte az egyesület elmúlt időszakban végzett munkáját.
Betlehem a beledi plébánián
A Rábaközi Médiacentrum „Imapercek” című televíziós sorozatában Henczel Szabolcs legutóbb az evangéliumi szellemet megtestesítő, a világ különböző részein tevékenykedő szerzetesekről, apácákról beszélt.
2026. január 5-étől új helyettes házi- és gyermekorvos látja el a betegeket Beleden
A magyar egészségügy egyik legnagyobb problémája a betöltetlen házi, illetve gyermekorvosi praxisok pótlása.