A táncos lépéseket később is be lehet pótolni, de a közösségi lét hiánya sokkal nyomasztóbb – vallja Lengyel Ágnes. A néptáncpedagógusok, intézményvezetők ezért sokkal fontosabbnak tartják, hogy a kapcsolattartás és a közösségi lét kerüljön előtérbe ezekben a nehéz időkben.
A rendkívüli járványhelyzet miatt március 16-ától tantermen kívüli digitális munkarend lépett életbe, ami érinti a Timaffy László Alapfokú Néptánciskolát, valamint a civil szervezetként működő Pántlika Táncegyüttest is. A koronavírus terjedése miatt a kormány számos intézkedést hozott, többek közt az oktatásban is. Az intézkedés nem rendkívüli szünetet jelent, hanem az oktatás módjának megváltoztatását. A táncosok óralátogatás céljából nem léphetnek be az iskolába, ezért online módon juttatják el a tananyagot a diákoknak és a táncosoknak – mondta el érdeklődésünkre Lengyel Ágnes. Elsőre furcsán hangzik: néptáncoktatás digitális eszközökkel. Az igazgató megjegyzésként hozzáfűzte: mivel ez csoportos oktatási forma, ki kellett találni a megfelelő módszereket.
– Rengeteg ötlet látott napvilágot az elmúlt napokban, hiszen a néptáncpedagógusok és néptánccal foglalkozó szakemberek nagyon kreatívak, és szerencsére gyorsak, nyitottak, segítőkészek voltak. Különböző csoportok osztották meg javaslataikat az oktatás folyamatos működésének biztosítása érdekében – fogalmazott a néptáncoktató.
Hogyan vészeljük át ezt a helyzetet? A legegyszerűbbnek tűnt a facebook használata, mert olyan internetes felület, ahol a legtöbb táncos elérhető. Ezenkívül gyors kapcsolattartást tesz lehetővé, amelynek segítségével hamar célba ér az információ. A néptáncosok körében eddig is működtek a különféle zárt csoportok, melyeken belül jutnak hozzá az őket érdeklő információkhoz.
Lengyel Ágnes a Rábaközi Televízió műsorában ismertette azokat a digitális módszereket, melyeket néhány nap alatt dolgoztak ki kollégáival.
Korábban is megosztották egymással azokat a filmeket, amelyeken egy-egy új produkció látható. Annak alapján, hogy a felvételek épp melyik korcsoportot érintik, kicsik és nagyok egyaránt tanulhatnak a táncteremben rögzített koreográfiákból. A zárt csoportokban megosztott videókat később is vissza lehet nézni, ami jó lehetőséget kínál az ismétlésre.
A pedagógusok nem minden helyzetben szeretik kitenni magukat a „kirakatba”, ami érhető, hiszen az iskolában a gyerekek a „főszereplők”. A mostani rendkívüli helyzet sok mindent megváltoztat, ezért hogy életszerűbb legyen a távoktatás, a néptánctanárok saját magukról készítenek videót, melyen bemutatják az egyes lépéseket, vagy megszólítják a tanítványokat, hogy pótolják valamennyire a személyes találkozásokat.
– Körbejártam az üres néptánciskolát, és kb. háromperces kisfilmet készítettem a táncosoknak és szüleiknek. Elmondtam nekik, hogy mennyire hiányoznak, milyen rossz az üresség, hiszen a mi iskolánknak épp a zsivaj és a népzene a lényege – mesélte Lengyel Ágnes. A feltöltött videóra sokan reagáltak, ezért az igazgatónak újabb ötlete támadt: Ne szomorkodjunk, nosztalgiázzunk mottó kíséretében osztotta meg a csoportoknak azt a 2009-es dvd-t, amelyen az akkori pántlikás fiúk az „Őrület” című koreográfiát mutattak be. A hatás nem maradt el, mert a fiatalok a nap végére kicsit jobb kedvre derültek.
Természetesen meg lehet fordítani a videós üzenetküldést, ezért a pedagógus a táncosoktól is elvárja a kisfilmeket. A feladat a következő: a táncteremben már korábban megismert két-három perces zenei alapra improvizáljanak néhány tánclépést. Ugyanígy hatásos módszer, ha visszanézik korábbi fellépéseiket, melyből utólag is lehet tanulni.
Lengyel Ágnes az évek, évtizedek alatt rengeteg fényképet készített a gyerekek mindennapjairól, a nyilvános szereplésekről és a közös szórakozásokról. Ezek a fotók ma különösen jó szolgálatot tesznek, hiszen felidézik az együtt megélt kellemes emlékeket és erősítik az összetartozás érzését.
Korábban is bevett gyakorlat volt, hogy az egyes táncanyagok befejezése után a kisebbek kitöltötték a játékos teszteket és ugyanígy rendelkezésre állnak az ún. népi színezők. A táncpedagógus a hátralévő félév során szeretné felhasználni a nagymesterek olyan örök műveit, mesés táncjátékait, melyek alapján írott, illetve rajzos feladatokat oldanának meg a gyerekek.
A nagyobbak komolyabb munkára számíthatnak: feltáncolt folyamatokat kell elsajátítaniuk, majd a tanulás végeztével feltölthetik saját csoportjuknak.
Lengyel Ágnes számít a szülők segítségére, mert különösen a kisebb gyerekek igénylik a felnőttek támogatását, a tanulók pedig kövessék figyelemmel a zárt csoportokban való üzenetváltásokat. Közösen kell tenni azért, hogy megmaradjon a pántlikások legendás közössége, hogy évek múlva is meghatározó legyen az a táncos érték, amelyet együtt hoztak létre. Az igazgató alig várja, hogy a járvány után néptáncos bulival köszönthesse minden tanítványát.
Bár a tánc minden egyes alkalommal ünnepnek számít a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola és a Pántlika Táncegyüttes életében, mégis kitüntetett figyelmet fordítanak a Tánc Világnapjára.
– Olyan típusú ember vagyok, aki közel engedi magához a többieket, ami egyrészt kihívás, de más részről problémát is jelenthet – mondta Henczel Szabolcs.
1980. szeptember 1-jén vette kezdetét a tanítás a kapuvári Széchenyiben. Az intézmény 1990-ben vette fel gróf Széchenyi István nevét és még abban az évben megtartották az első Széchenyi Kupát is.
Beled utcáit járva több épület, közterületi alkotás is magán viseli Tatai Lajos kezemunkájának nyomát.
Csorna óvodásai gördülékeny, zavartalan nyári időszakon vannak túl, mely a gyerekek életkori sajátosságaiknak, igényeinek megfelelő szabadidős programokkal telt el.
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában 700 tanuló kezdte meg a 2025/2026-os tanévet. Idén ősszel is három első osztályt indítottak: egyet Gartán, kettőt pedig a Széchenyiben, és vidéken is szép számmal vannak elsős tanulók.