Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Visszakapták szabad akaratukat

Csaba alkoholfüggőségét és kóros játékszenvedélyét a soproni kórházban kezelték, ahol szembesült a keserű igazsággal: kívülállók sosem fogják meggyógyítani, tehát neki kell megoldást keresnie. Az Anonim Alkoholisták klubjában tudta meg, hogy ő bizony beteg. Egészen addig  nem tekintette magát alkoholistának, mert több hét is eltelt úgy, hogy egy kortyot sem ivott, viszont a hosszabb-rövidebb szünetek nem jelentik a mentességet, ha előről kezdődik minden....
Csaba az Anonim Alkoholisták kapuvári csoportjához azért csatlakozott, hogy helyileg közelebb találjon problémájára megoldást. A közösségben senki nem ítéli el a másikat, hiszen ugyanabban a cipőben járnak. Aki konkrét, személyre szabott receptekre vágyik, az csalódni fog, mert itt bizony olyan irányelveket kapnak, melyek alapján megküzdhetnek a maguk kis ördögeivel. A kötött program szerint zajló találkozókon bizonyos szabályokhoz kell igazodni, de aki képes követni, annak garantáltan beválik. Ami talán elsőre szokatlan, hogy az „AA” csoportban nem hangzanak el kérdések, nincs minősítés, mindenki csak magáról beszél.

– Hiába terveztem el valamit, az alkohol mindig elvette tőlem a döntés jogát – hangzott az őszinte vallomás.
Az eredményességnek Csaba az ékes példája: a gyógyíthatatlannak mondott, többszörösen függő ember 15 éve egyetlen kortyot sem ivott, és a szerencsejáték sem kísértette meg. De ez még mind semmi, ahhoz képest, hogy a férfi kapcsolataiban milyen óriási változás következett be. – Egészen másfajta világot adott nekem az élet – vallotta az egykori érintett, aki úgy érzi, a csoportfoglalkozás révén szabad akaratát kapta vissza. Riportalanyunk sok év tapasztalatával a háta mögött állította, hogy ez az egyetlen működő megoldás a bajára. Szerinte a társadalomban mélyen él az a tévhit, hogy az utcára került, állását elvesztő ember az alkoholista, pedig a legtöbbjüknek még van munkája, és  családja szenvedi el a következményeket.

Sándor a 25 éve Magyarországon is elterjedt Anonim Alkoholisták csoportjairól beszélt. A kameránk előtt megszólaló társaihoz hasonlóan betegségét sokáig tagadta. Felesége beszélte rá, hogy hallgassa meg az egyik ilyen foglalkozást. A férj az elején egyáltalán nem hitte, hogy lesz eredménye, de annyira megfogta az „AA” légköre, hogy a poharat húsz éve letette. A csoport azoknak segít, akik ki akarnak ebből a szörnyű helyzetből mászni, de segítség nélkül nem megy – magyarázta Sándor.

János lassan öt esztendeje csatlakozott a kapuvári csapathoz. Ő is eljutott arra a bizonyos mélypontra, ami után képes volt belátni: az itallal problémája van, azóta viszont nem alkoholista. A riportalany szintén húzza a strigulát, és napra pontosan számon tartja a függőségtől való szabadulást. – Szebb az élet józanul – mondta a férfi, aki a többiek elbeszéléséből is okul. Az „AA” csoportban olyan jól érzi magát, hogy alig várja a heti találkozókat. Célja nem a tökéletesség, hanem a jó irányba történő változás.

Miklós múlt időben beszélt azokról az évekről, amikor nem családjáért, hanem az alkoholért élt.  A férfi nem sokkal a kapuvári „AA” közösség 2004-es megalakulása előtt került a kórházba egyre súlyosbodó tüneteivel. A pszichiátria főorvos asszonya nagy empátiával fordult a pácienséhez, és az ő javaslatára csatlakozott az alakulófélben lévő csoport munkájához. A függőségéből sikeresen kigyógyult egyén többféle módszerrel próbálkozott, még gyógyszert is ültettek a karjába, de fél évre rá megint ivott. Az igazi megoldást az „AA” csoporttól kapja, mert társaitól érkezik az a plusz erő, amit máshol sosem lelt. Látva a többieket, végre el kezdett hinni magában. Miklós napokban méri újjászületését, ezért tudja, hogy több mint 3000 napja tiszta. A férfi erkölcsileg és anyagilag is megjárta a poklot, és ha családja nem ad neki még egy esélyt, talán sosem lesz boldog. 
Miklós telefonon kereste fel televízió stúdiónkat, hogy a nyilvánosság erejét felhasználva tegyük még ismertebbé az Anonim Alkoholisták kapuvári szervezetét. – Azért is kértük meg önöket, hogy próbáljuk meg módszerünket kicsit népszerüsíteni. Nem a mi dicsőségünkért, hisz az távol áll tőlük, hanem hogy másoknak segíthessünk. Az ő sorsát az emberekből kiáradó pozitív életerő fordította jobb irányba. A sorstársakat Kapuváron, a Zöldfa sor 15. szám alatt várják szombat délutánonként, fél öttől fél hatig (Miklós telefonszáma: 06-30/52-46-442). – Ha valaki bekopog, mi fogadjuk őt, de az egyéb érdeklődőket és családtagokat is várjuk a minden hónap első szombatján rendezett nyitott ülésünkre. A más időpontban jelentkezőket ugyanúgy várjuk – hangzott az invitálás. Miklós a végén még ennyit mondott: Biztos találu
Beküldés dátuma: 2013. 07. 03.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play