Feleslegesen ne törjék a fejüket, ráadásul a feladványra jelen esetben nem pénzdíjas a válasz, hisz úgy se fogjuk megtudni a valóságos számot. Vágó István életében eleinte egyetlen jel sem utalt arra, hogy valaha összefonódik a

neve tévézéssel, de visszatérve a bevezetőre: a gyors reagálást igénylő vetélkedőkben a versenyzőket néha (vagy inkább legtöbbször) ravaszkás játékvezetői stílusával elbizonytalanító műsorvezető országszerte népszerűvé vált, ezért lehet, hogy keveseknek ugrik be róla a villámválasz: 1987-től 1997-ig bizony a magyar nyelv helyes használata felett őrködött. A több nyelven beszélő kvízmester saját bevallása szerint nagyon magasra tette a lécet a klasszikus műveltség terén, ezért igen csak fel kell kötnie azt a bizonyost annak, aki a nyomdokaira tör.
A vegyészmérnöknek tanult szakember az egyik külkereskedelmi vállalatnál épp azon buzgólkodott, hogy növelje a cég bevételét, amikor megérintette a televíziózás szelleme. Az örök szkeptikus magában nem kételkedett, s már akkor sejtette, sőt tudta, hogy váltania kell! 1975-ben a „Riporter kerestetik” című sorozattal robbant be a köztudatba. Vitray Tamás felfigyelt az első tizenkét helyezett közé bejutott ifjú tehetségre, ezért a „doboz” varázslatos világába invitálta őt. A jelölt nem sokat tépelődött, és elvállalta az akkor épp gazdátlanná vált barkochba vetélkedőt.
Ha a Vágó István munkásságával kapcsolatba hozható vetélkedőket a képernyőre kerülésük időtartamában mérjük, akkor a dobogós helyre a „Legyen ön is milliomos!”-t kell tenni, amiről a játékvezető megjegyezte: nemcsak sokáig tartott, de kedvelte is ezt a műsorfolyamot. A licenc-gazda nem járult hozzá, hogy előre megismerkedjen a kérdésekkel, ezért kénytelen volt saját kútfőjére hagyatkozni.

A jelenleg is futó ÁtVágó feladványaira felkészülhet, mert ez a műsortípus lehetővé teszi az alaposabb előkészületeket.
A nyugdíjas játékvezető, hogy – nem mindennapi módon – valamivel elüsse a heteket, az utazgatás mellett a kínai nyelv tanulására adta a fejét, s továbbra is hódol másik szerelmének, a zenének.
Vágó István a televíziónknak adott interjút követően részt vett azon a csornai könyvtárban tartott közönségtalálkozón, amelyen Vida István újságíró faggatta valószínűsíthetően olyan dolgokról, amelyek saját magát is foglalkoztatják. A szerkesztőségvezető a kvízmester zsenialitását abban látja, hogy „hagyta élni beszélgetőtársát”, mert szerinte nagyon nagy dolog a tévés részéről, ha úgy viszonyul a műsorhoz, hogy az ne róla, hanem a partneréről szóljon. – Mi tudtuk, hogy mit szabad és mit nem – utalt az erős öncenzúrát gyakorló profi játékmester arra, hogy mindig tisztában volt a képességeivel.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 21.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Idősek napja Beleden
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
-
Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.