létre, majd Rábakecöl csatlakozott a négyekhez. A jogi doktor megjegyezte: ez a körjegyzőség egyedülálló konstrukció a megyében, hiszen a kezdetekben nagyközségi székhelyen működött, majd Beled közigazgatási besorolásának megváltozásával városi struktúrát öltött. Dr. Gál László mindjárt az elején jelentős változással szembesült: a testület úgy döntött, hogy meg kívánja szüntetni az intézmények ellátására hivatott GAMESZ-t (Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat). A konfliktusokat szülő intézkedés személyi sorsokat is befolyásolt, de a lehetőségekhez mérten uralták a helyzetet. Az önkormányzatiságnak nem volt magyarországi múltja, ezért a közös községi tanácsok irányításához szokott apparátusnak el kellett sajátítania az önállóságot hozó új közigazgatási rendszert. A körjegyző szerint ezzel a helyzettel nem mindenki tudott megfelelően bánni. A régi tanácsi rendszerből átörökölt feladatokat újabbak egészítették ki, és a megyében egyedüliként innovatív címmel rendelkező körjegyzőségben a szemléletváltásnak köszönhetően nem az állampolgárok keresik fel az ügyintézőket, hanem utóbbiak utaztak el az egyes településekre. A körjegyzőségi hivatalban az elején tizennyolcan dolgoztak, de a létszámleépítések hatására manapság már csak tizenketten vannak. - A hasonló nagyságrendű körjegyzőségek közül a mi hivatalunk működik a legalacsonyabb létszámmal, de a dolgozók áldozatkészen igyekeznek a megnövekedett feladatokat ellátni - fogalmazott a riportalany. Kiegészítésként így reagált: nem tesznek különbséget a városban és a községben élő állampolgárok között, számukra mindenki egyenrangú.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.