Dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a múlt hónap végén Pápán tartott szakmai megbeszélést a környező kórházak vezetőivel. A csornai intézmény sorsa még mindig nem dőlt el – tudtuk meg
dr. Winiczai Zoltán igazgatótól, aki tisztában van a kórház szakmai besorolásával, hisz jó ideje nyilvánvaló, hogy a csornai intézmény nagy változások

elé néz. Meg kell erősíteni a szakrendeléseket, az ennek helyet adó épületet pedig pályázati forrásból újítanák fel. A sürgősségi betegellátás személyi és tárgyi feltételei biztosítottak, de további fejlesztésen gondolkodnak. A Veszprém megyében folytatott tanácskozáson sajnos, még mindig nem derült ki, hogy az aktív ágyakból mennyit lehet megtartani és milyen formában. A csornai kórház vezető főorvosa változatlanul bizakodó, és mivel nem akart “üres kézzel menni”a tárgyalásra, ezért Pápán ismét elmondta saját és intézménye elképzelését, mely kiindulási alapként szolgálhat a jövőre vonatkozóan. Ha kis lépésekben is, de megkezdték az alap-, a szak-, valamint a fekvőbeteg-ellátás átalakítását. A későbbiekben változhat a megelőzés, a gyógyítás és a rehabilitációs kezelések aránya, hiszen a gazdaságossági szempontokat is figyelembe kell venni. Azokat a tevékenységeket, amelyekkel másutt hatékonyabban és nagyobb volumenben foglalkoznak, átengednék az egyéb intézeteknek, persze szem előtt tartva a lakosság igényeit is – tette hozzá az igazgató. – Ugyanakkor az ellátás színvonalának az emelése érdekében olyan feladatokat kell vállalnunk, amelyek regionális szinten sem találhatóak meg – hangzott az interjúban.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 16.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Idősek napja Beleden
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
-
Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.