Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Temetkezési szolgáltatások kulturált körülmények között

Nemrég újabb szalagátvágásra sorakoztak fel Csorna elöljárói, valamint a közszolgáltatást végző vállalkozás dolgozói. – Egy város számára nem is lehet nagyobb büszkeség, amikor a település újabb értékkel gazdagodik – mondta dr. Bónáné dr. Németh Katalin a „Jószív” Temetkezési Kft. csornai irendeltségének és ravatalozójának átadásakor.

A 107 millió 764 ezer forint összköltségű beruházás keretében elkészült a ravatalozó, valamint a hozzá tartozó kiszolgáló-létesítmények.
– Azt hiszem, nem kell hangsúlyozni, hogy az átadott épületegyüttes kiemelkedő jelentőségű fejlesztésnek számít – mondta dr. Ladocsy Géza, a „Jószív” Temetkezési Kft. igazgatója. Az új ravatalozó építése 10 millió 600 ezer forintba került, melynek belső díszítéséhez, felszereléséhez az önkormányzat hozzávetőlegesen 1 millió forinttal járult hozzá.
Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő miután összegezte a Csornát érintő idei fejlesztéseket, bejelentette: A csornai távhőrendszer is korszerűsödni fog, mert hamarosan megérkezik a 68 millió forint értékű támogatási szerződés az önkormányzathoz. – Büszkén állok itt, bár vállalkozásról van szó, de mégis egyfajta közszolgáltatást végeznek a szakemberek. Ha valaki, akkor mi csornaiak tudjuk, hogy milyen a vizes fűben, sárban, hóban vagy kánikulában búcsúzni szeretteinktől, barátainktól. Megérdemeltük ezt a beruházást – hangzott az ünnepségen.
– Hitünk azt tanítja, hogy a halál utazás isten országába. Reményeink szerint a ma átadásra kerülő ravatalozó méltó helye lesz az örök élet felé induló, elhunyt testvéreinknek. Kívánom, hogy az épület alázattal szolgálja nemcsak a gyászoló családokat, hanem minden kedves csornait, aki ellátogat a temetőbe – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin.

Abdai Imre, a csornai kirendeltség vezetője arra emlékeztetett, hogy az építkezés nem ment zökkenőmentesen, de mára lezárhatják a múltat, hisz több mint hatvan esztendő után költözhettek át az Arany János utcából a Szent Antal u. 1. szám alá. A ravatalozó esztétikus, nem hivalkodó épület, mely alkalmas a kegyelem gyakorlására. Újdonságnak számít a papi öltöző is, mely eddig Csornán nem volt jellemző. A járművek rakterében lévő hűtőrendszer – szélsőséges időjárás esetén is – megfelelő feltételeket biztosít az elhunytak más helyszínre való szállítására. A kétbeállású garázs, a kellékraktár és a halotthűtő mind hozzátartoznak a temetői szolgáltatások zavartalan kivitelezéséhez. Az új felvételi irodában sokkal kulturáltabb körülmények között lehet dolgozni, és tudják fogadni a hozzátartozókat. További egyeztetést igényel majd a hamvasztás előtti búcsúztatás vagy az urna átadása a családtagoknak, tehát további változások várhatóak. Korábban az udvaron várakoztak a szolgáltatás igénybe vevő ügyfelek, mostantól viszont zárt térben időzhetnek, míg elintézik ügyeiket. Mostantól lehetőség lesz arra is, hogy a szertartást követően találkozzon a szélesebb rokonság a halotti tor alkalmával.

Beküldés dátuma: 2015. 10. 20.

Kapcsolódó hírek

  • Idősek napi ünnepség Csornán

    A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.

További hírek