a rendezvényre, és zárt helyre kényszerítette a résztvevőket. A
helyiek kedvét azonban ez sem törte le, hisz bízvást remélhették, hogy verseikkel, dalaikkal és táncos produkcióikkal előbbre hozzák a tavaszi napsütést. Délelőtt az idősebbek vetélkedtek a nyugdíjas olimpián. A Beled Jövőjéért Egyesület által szervezett programot Tuba Lászlóné alapítványi elnök és Tompáné Balogh Mária polgármester nyitotta meg. Jóleshetett az ebéd után érkezőknek az a sok édesség, amit az ügyes kezű lányok, asszonyok és fiúk készítettek, a zsűri dolga pedig a kóstoláson kívül az értékelés volt. A gyerekek kreatív foglalkozáson élhették ki alkotókészségüket, amelyben a pedagógusok segítségével vehettek részt. Az óvodások után Novák Elemér hitoktató énekelt, majd őket az osli, a répcelaki, a kenyeri és a beledi kórusok követték. Az egybegyűltek közös öröméneklését követően a répcelaki “Ümmögő”néptánccsoport uralta a színpadot, s végül utcabál zárta az összejövetelt. A közösségteremtő szándékkal létrehozott tavaszköszöntőt harmadik alkalommal rendezték meg.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.