Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Szórakoztató és kulturális programok Beleden

A nyitórendezvények a lakosság körében kevésbé népszerűek, de a beledi pünkösdi fesztivál hivatalos mozzanatát is sokan figyelemmel kísérték. A kilencedik alkalommal megrendezett többnapos program az évek során sokat veszített vásár jellegéből, mert inkább a fesztivál jellege erősödött. A kiállító standokon is inkább a helyiek mutatják be portékáikat, amin az önkormányzat cseppet sem bánkódik. Tompáné Balogh Mária, Beled polgármestere köszöntőjében elmondta: A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület LEADER-csoportja kiemelt turisztikai rendezvény témakörében írt ki pályázatot, s mivel a belediek ezen jól szerepeltek, minden reményük megvan arra, hogy a pünkösdi rendezvény teljes összegét a támogatásból finanszírozzák.
Dr. Szakács Imre a megyei önkormányzat nevében vett részt a pünkösdi programon, s nemcsak a mostanin, mert kezdetektől fogva figyelemmel kíséri a többnapos rendezvényt. Arra, hogy csökkent a vásáron kiállítók száma, így reagált: az Európát érintő pénzügyi és gazdasági válság itt is érezhető,  s mindemellett az uniós támogatások sem úgy érkeztek, ahogy szerettük volna. Hamarosan kiírásra kerülnek azok a pályázatok, amelyek a magyar kis- és középvállalkozások munkahelyteremtését és piacon maradását célozzák meg. Beled, mint kistérségi központ számíthat a gazdaságélénkítő fejlesztésekre, és talán újból megtelik a tornacsarnok a bemutatkozó  cégekkel.
De nemcsak a gazdasági élet prominens személyeinek nyílt kiállítása Beleden, hanem a kultúra képviselői is megjelentették egy-egy szép alkotásukat a művelődési házban. Pallag Jánosné eleinte a falunapok, majd később a pünkösdi ünnepkör alkalmával szervezte meg  a szebbnél szebb művek bemutatóját, így már tizenöt éve annak, hogy a település legrangosabb rendezvényével örvendeztetik meg a látogatókat. Idén négy alkotó állította ki műveit: Horváth Győző, a vicai származású néprajzkutató magángyűjteményét tette közszemlére, Molnár István, a beledi fotószakkör vezetője vetítettképes bemutatót tartott a kisteremben, az emeleten pedig a kézimunka és hímzőkör tagjainak egy-egy szép darabja volt látható. Az eddig három alkalommal önálló kiállításon  bemutatkozott győri Pusztai Csaba tehetségét korábban több országos tárlaton is megcsodálhatták a nézők.  Beledre a városképek sorozatának legszebb festményeit hozta el, amelyek mellett életképeit és csendéleteit nézhette meg a közönség.
A fesztivál harmadik napján a rendezvénysátorban ökumenikus istentiszteletet tartottak, amelyet Mireisz Tibor „A Szent korona keresztény küldetése” című vetítéses előadása követett. Az érdeklődők megtekinthették a Szent Korona és a koronázási jelképek másolatát.

Beküldés dátuma: 2012. 06. 13.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play