Horváth Ferenc, Szárföld polgármestere az előzményekről még annyit mondott, hogy az egykori téeszhez Osli, Veszkény, Vitnyéd, Babót és Szárföld települések is csatlakoztak. Mindebből sejteni lehet, hogy a szövetkezet azóta megszűnt, de a hagyomány maradt, ezért évente megtartják valamelyik településen a rangadót. Idén Szárföldre esett a rendezés joga, s a polgármestertől megtudtuk, hogy háromszáz fiatal nyüzsgött a pályán. Horváth Ferenc

örömmel vállalta a rendezvény szervezését, hiszen ennyi diákot nem mindig lehet látni náluk, pláne, hogy még mozognak is. A felkészülésben a tanárok és a szülők segítettek, de még a középiskolások is szívesen visszajárnak a rendezvényre, akik annak idején szintén részt vettek a meccseken.
A mérkőzéseken az általános iskolák alsó- és felső tagozatosai vesznek részt. A labdarúgótornán két korosztály játszik: az elsőtől a negyedik osztályosokig, valamint ötödiktől a nyolcadik osztályig, a lányok pedig kézilabdáznak. A Tordosa-kupa végeredménye: Első Babót, második Vitnyéd, harmadik Osli, negyedik Veszkény és ötödik Szárföld csapata. A házigazda nagyon vendégtisztelő játékot folytatott. Horváth Ferenc előrevetítette, hogy legközelebb a június 26-i falunapra várnak nagyobb tömeget.
Beküldés dátuma: 2010. 06. 23.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Pályaorientációs program Beleden
A Beledi Általános Iskolai is csatlakozott a Talent School programhoz, mely újfajta szemléletet jelent az oktatásban.
-
Minél több élmény és csornai siker fűződjön a tekecsarnokhoz!
Aki figyelemmel kísérte a Rábaközi Médiacentrum új csornai tekecsarnokról készült felvételeit, valamint írásos tudósítását, az láthatta, hogy valóban az ország egyik legmodernebb és legszebb tekézője készült el Csornán.
-
Zenés-táncos rendezvénnyel ért véget a nyár Csornán
A csornai Pántlika Táncegyüttes hetedik éve hív vendégeket, hogy velük közösen tánccal és zenével ünnepelje, búcsúztassa el a nyarat.
-
Elindult a 2025/2026-os tanév a kapuvári Páli Szent Vince Iskolaközpontban
Megkezdődött a 2025/2026-os nevelési-oktatási év Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában, ahol szinte már megszokott, hogy folyamatosan emelkedik a beiratkozók száma.
-
A beledi óvodások nyáron a nap nagy részét a szabadban töltötték
A beledi óvodában a nyár folyamán nem változott jelentősen a gyermekek napirendje, és csak az étkezések és a pihenések idejére mentek be az épületbe, mert a nap nagy részét a szabadban töltötték.