Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Stabil költségvetés, belterületi utak fejlesztése Kapuváron

Egy-egy település költségvetésének összeállítása, illetve annak publikálása az átlagpolgároknak sok esetben csak számokat és tényszerű felsorolásokat jelent. A sajtó mégis miért foglalkozik kiemelten ezzel a témával? Hámori György megadta rá a frappáns választ: Hasonló a helyzet, mint amikor a családtagok ülnek le az asztalhoz, hogy közösen eltervezzék, mire szeretnék fordítani a pénzüket az adott évben.

Az önkormányzatok életében az egyik legfontosabb mozzanat az adott esztendő költségvetésének elkészítése, hiszen abban fogalmazzák meg, hogy mekkora összeggel rendelkeznek és milyen beruházásokat valósítanának meg a források felhasználásával.
Kapuvár biztonságos költségvetéssel rendelkezik a 2023-as évre – szögezte le Hámori György, majd hozzátette: Jómaga és a kapuvári képviselő-testület arra törekedett, hogy a város működése egyetlen pillanatban se legyen instabil.
– Nyugodtan mondhatom, hogy a város működése a teljes év során biztosítva van, sőt a nem várt események finanszírozására is rendelkezünk tartalékokkal – mondta a polgármester. Aki az évek során alaposabban figyelemmel követte a költségvetés főösszegeit, láthatja, hogy milyen hektikusan változik: A 2020-as évek környékén még 2 és 3 milliárdról beszéltünk, ma ugyanez már 5,8 milliárd. Miből adódik a jelentős különbség? Az elnyert pályázatok összege is beépült a költségvetésbe. Kapuvár Város Önkormányzata az újonnan megnyílt Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP-os pályázatok) is nagyon jól szerepelt.

Bárki elolvashatja és véleményezheti a város Integrált településfejlesztési stratégiáját, mely tartalmazza a település középtávú fejlesztési terveit, Hámori György szerint azonban kevesen tanulmányozzák át alaposan a több oldalas dokumentumot. Mindezzel együtt a nagyobb pályázatok beadásakor figyelembe veszik az emberek igényeit, annál is inkább, mert a képviselő-testület tagjai ismerik a helyiek elvárásait.
A pályázatokat konkrét feltételekkel és céllal írják ki, ezért nem biztos, hogy a város arra a beruházásra tudja fordítani a támogatást, amelyet itt helyben jobban szeretnének előre sorolni – magyarázta Hámori György, majd a következő példát hozta fel: Nagyon szerették volna felújítani a Soproni utcát, viszont a pályázat elvárásaiban foglaltaknak ez nem felelt meg, így önerőből állnak neki még az idén ennek a beruházásnak.

– 11 pályázatot adtunk be, hétről pedig már tudjuk, hogy sikerült, ami összesen 2,2 milliárd forint fejlesztést jelent a városnak. Reménykedünk, hogy a többi négy projekt is hasonlóan eredményes lesz.
A polgármester elsőként a város belterületi útjainak fejlesztéséről beszélt, melyekre 502 millió forintot nyertek. Ebbe tartozik a Margit híd utca Cseresznye sor - Osli utca közötti szakaszának rendbe tétele, ahol többek közt hídfelújítást is terveznek. A Cseresznye soron már történt felújítás és szélesítés, jelen pillanatban jól látható a két szakasz közti különbség. A lakóházaknál folyó építkezések miatt többször fel kellett bontani az útburkolatot, hogy be tudják vezetni a közműveket az ingatlanokhoz, ezért ismét felújításra szorul az utca érintett szakasza. A Margit híd utca teljes egészében megújul és a Margit hídon is felújítási munkálatok fognak történni. A Gesztenye soron az útfelújítás és a hozzá tartozó parkolók rendbetétele várható a pályázati támogatásból.

A Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítésére közel 400 millió Ft-ot nyertek. A város óvodái száz százalékot meghaladó kihasználtsággal működnek, ezért bővítésre szorul a már felújított Arany János utcai tagóvoda épülete. Pályázati pénzből fognak 25 fős csoportszobát és egy tornaszobát kialakítani.

A Király-tó Óvoda és Bölcsőde Gartai Tagóvodájának belső felújítására is sor kerül, melyre megközelítőleg 100 millió forint támogatásban részesül a város. A pénzt a vizesblokkok és villamos berendezések felújítására, valamint udvari játszóeszközök beszerzésére fordítják.
Sokba kerül a gartai óvoda fűtése. Hámori György konkrét példán keresztül érzékeltette a probléma nagyságrendjét: a tagóvoda energiaköltsége vetekszik a polgármesteri és a járási hivatal együttes költségével.
A település első embere ugyanakkor kijelentette: Mindenen lehet takarékoskodni, de a gyerekeken nem! A megoldás a következő: Az átlagosnál magasabb belterületű csoportszobákban álmennyezet kiépítésével szeretnék csökkenteni az emelkedő energiaszámlákat.

Beküldés dátuma: 2023. 03. 27.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Trianoni megemlékezés Csornán

    A Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület, a Vitézi Rend és Csorna Város Önkormányzata megemlékezést tartott a Soproni úti Trianoni emlékműnél.

  • Összefogás a kórházi esélyegyenlőségért Kapuváron

    Dr. Benedek Zoltánt néhány hónapja keresték fel a fogyatékkal élőket segítő civil szervezetek képviselői.

  • Infrastrukturális és tárgyi fejlesztések a kapuvári kórházban

    A Kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézetben az utóbbi időben nem volt szükség arra, hogy emberhiány miatt drasztikusan megváltoztassák a munkaidő-beosztást, az újonnan belépők kedvéért csak kisebb műszakváltásokra került sor.

  • A Csukásban végzett fiatalok keresettek a munkaerőpiacon

    A csornai Csukás végzős tanulóinak nem kell azon aggódniuk, hogy hol fognak elhelyezkedni, mert mire befejezik az iskolát, már mindenkinek van munkahelye, sőt a cégek és vállalkozások folyamatosan keresik a jól képzett, kezdő szakembereket.

  • Felhőtlen gyermeknapi szórakozás Beleden

    – Nagyon jó érzés volt, amikor az intézmény előtti terület megtelt emberekkel, gyerekekkel, akik vidáman szórakoztak – mondta Rácz Árpádné Beledi Egyesített Szociális Központ idei gyermeknapjáról, amit eredetileg a pünkösdi fesztivállal egy időben szerettek volna megtartani, de a zsúfoltság, a programok torlódása miatt előrehozták egy héttel.

Hirdetés
DANUBIUS play