A Fidesz-KDNP-kezdeményezésre indult országjárás része volt az a csornai eszmecsere, melyen a kormányhivatal vezetője és a rendészeti bizottság szakpolitikusa fejtette ki véleményét hazánk jövőjéről, valamint a költségvetés alakulásáról. Gyopáros Alpár ugyan elvesztette a legutóbbi helyhatósági választást, de azzal is szeretné segíteni a csornai körzet lakóit, hogy fontos közéleti szereplőket csalogat a településre. A politikusokat, kormánytagokat itt tartózkodásuk ideje alatt számtalan esetben Csorna polgármesteréhez invitálta, hogy a város vezetője is lobbizhasson szűkebb pátriárkája érdekében.
Gyopáros Alpár és dr. Kocsis Máté félszavakból is megértik egymást. A kettejük közt kialakult barátság nemcsak abból adódik, hogy az azonos nézeteket valló fiatal politikai nemzedékhez tartoznak. A közéleti szereplőket még közelebb hozta egymáshoz, hogy néhány éve egy cipőben jártak, ráadásul ugyanazon a napon: Csorna országgyűlési képviselője megnyerte a 2009 novemberében tartott időközi választásokat, a józsefvárosi polgárok pedig bizalmat szavaztak a VIII.kerületben indult fiatal polgármesterjelöltjüknek. Gyopáros Alpár igazi, vérbeli józsefvárosi politikusnak tartja dr. Kocsis Mátét, és a képviselő szerint nem árt, ha a fővárosi emberek testközelből látják, hogy milyen a vidéki élet, ugyanakkor mi is bepillantást nyerhetünk a budapesti közéleti szereplők gondolkodásmódjába.
Dr. Kocsis Máté Csornán korábban sosem állt meg, de idén decemberben a legjobb szándékkal látogatott el a Rábaközbe. Ha nem csal az emlékezete, gimnáziumi éveiben egy vízitúra alkalmával járt már a környéken. Az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnöke Hódmezővásárhelyen nőtt fel, ezért ismeri a magyar vidék problémáit, még ha azok nem is teljesen azonosak. A józsefvárosi polgármester szerint az alapfeladatok biztosítása terén bajba került, eladósodott önkormányzatok helyzetén segít, hogy az állam átveszi a terhek egy részét, ezért egyetért a rendszert átstrukturáló, a pénzügyi stabilitást jobban biztosító helyhatósági törvénytervezettel.
Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetője elmondta véleményét a Fidesz-KDNP országjáró körútjairól. Úgy véli, hogy jogos igény hívta életre a kezdeményezést, mert tisztázni kell az unió és hazánk pénzügyi helyzete miatt kialakult ellentmondó információkat. Jó, ha az emberek kormányzati politikusok szájából hallhatják a valós tények magyarázatát – tette hozzá a kormánymegbízott. A csornai összejövetelt is a kormány szándékainak egyértelműsítése miatt rendezték meg. Széles Sándor Csorna térségben betöltendő jövőbeni szerepével kapcsolatban megjegyezte: a kormány elé kerül az a társadalmi vitaanyag, mely szerint is a rábaközi település önálló járásként fog működni a következő időszakban. Azonos besorolásra számíthat Kapuvár, Beled pedig államigazgatási alközpont lesz, ahol Kormányablakot nyitnak.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 21.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
-
Idősek napja Beleden
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
-
Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
-
Egyházközségi bál Csornán
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
-
Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.