Major Jenő a tavalyi közmeghallgatáson hosszan sorolta az elmúlt esztendőben végrehajtott önerős fejlesztéseket. Ezeket a beruházásokat a város saját „zsebből” fizette ki – nyomatékosította a polgármester, majd a pályázati pénzből megvalósuló korszerűsítésekről számolt be a képviselő-testület, valamint a nyilvánosság előtt.
Leader program keretében vásárolták meg a John Deere fűnyíró traktort, melynek értéke bruttó 6 millió 156 ezer forint. Április végén, még a szezon előtti utolsó pillanatban sikerült beszerezniük, mely Major Jenő szerint nagyon jó szolgálatot tett a településnek. Tavaly nem volt hiány csapadékból a tavaszi és a nyári hónapokba sem, ezért gyorsan nőtt a fű a közterületeken. A városvezető megjegyezte: 2023-ban az új eszköznek is köszönhetően még a korábbiaknál is eredményesebb volt az zöld területek rendben tartása.
Az óvoda és a bölcsőde épületének tető- és homlokzati felújítására 62 millió 600 ezer forint pályázati pénz fordítottak. Major Jenő arra emlékeztetett, hogy annak idején 90 millió forintot nyert az önkormányzat a TOP-os pályázaton. Mivel a pályáztatás eredményeként a munkát a pályázaton kapott összegnél olcsóbban vállalták, a szabályok értelmében a fennmaradó összeget vissza kell fizetni a költségvetésnek.
– A pályázaton kapott összegnek köszönhetően régi adósságot sikerült rendbe hozni az óvoda-bölcsőde épületegyüttesét tekintve – jegyezte meg Beled vezetője. A tetőn szükség szerint kicserélték a gerendázatot, a lécezés teljesen új, valamint a komplett fóliázás és új cserép került a régi helyére. Látványos a külső homlokzati felújítás, ezenkívül az előírásoknak megfelelően mozgáskorlátozott parkolót építettek, az odavezető utat pedig térkőburkolattal látták el.
További 5 millió 680 ezer forintot költöttek azokra a munkákra, amelyek nem tartoztak bele a pályázat profiljába.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től egymillió forintot nyertek. Az összeget tizenkét beledi és 28 erdélyi gyerek négynapos balatoni táboroztatására fordították.
Eőry Jenő szerint a sportolóknak tudomásul kell venniük, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy precízen felépített szerkezet, amit nem lehet átverni.
A nemzet reményeit táplálta az Aradon kivégzett tizenhárom magyar honvédtiszt hősiessége. A magyar zászló alatt, az utolsó pillanatig vállvetve küzdöttek és áldozták életüket nemzetünk szabadságáért.
A fiatalabb nemzedékek feladata, hogy az időseknek olyan életkörülményeket biztosítsanak, melyek lehetővé teszik számukra az öregkorhoz méltó derűs életet, és nem csupán az idősek napján, hanem az év minden napján, mert megérdemlik azt a törődést, ami jár nekik.
Eőry Jenő szerint a sportolóknak tudomásul kell venniük, hogy az emberi szervezet olyan, mint egy precízen felépített szerkezet, amit nem lehet átverni.
Fennállásának 65. évfordulója alkalmából idén nyáron jubileumi kórustalálkozót szervezett a Csornai Bárdos Kórus.
Kapuvár nagy napjának nevezte a korabeli országos sajtó az 1924. augusztus 15-én felavatott világháborús emlékmű leleplezését.