személyekre, gazdasági szervezetekre vonatkozik. A kérdések megválaszolása kötelező, de kivételt képeznek ez alól a nemzeti és etnikai hovatartozásra vonatkozó adatok. Horváth Péter csornai jegyző elmondta, hogy melyek lesznek a főbb témakörök: lakás, lakhatási körülmények, jövedelmi viszonyok, és ehhez hasonló részletek. A polgármesteri hivatalok munkatársai és a KSH-nál dolgozók elvileg fogják tudni, hogy ki adott választ a kérdésekre, de a jegyző szerint a személyi adatokat kizárólag ügyviteli célból kérik el, tehát csak szigorúan a statisztikai feldolgozáshoz kellenek. A számbavételre való felkészülés már hónapokkal ezelőtt megkezdődött, és a biztosok olyan 18 év feletti személyeket fognak megkérdezni, akik korrekt felvilágosítást adnak a családjuk körülményeiről. Ha nem akadályozza semmi a munkát, akkor gyorsan végig lehet érni a kérdőíven. Bizonyos hibaszázalékkal azért kalkulálnak, tehát előfordulhat, hogy valaki
kimarad, de Horváth Péter leszögezte: a számlálóbiztosok kitartóak lesznek, akiknek a nevét és elérhetőségét közzé fogják tenni.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.
Ünnepi megemlékezés Csornán az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Csorna Város Önkormányzatának ünnepi megemlékezése fáklyás felvonulással vette kezdetét a városháza előtti térről.
1956-os ünnepi megemlékezés Kapuváron
A szabadság nagyon nagy dolog. Olyan, mint az egészség, akkor vesszük észre, ha már nincs. Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire, a szabadság és a nemzeti szuverenitás örök értékére, valamint a mártírokra emlékeztek Kapuváron, a Rábaközi Művelődési Központban.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulójára emlékeztek Beleden
Tisztelet azoknak, akik 1956-ban felemelték a szavukat, és tisztelet azoknak is, akik ma is őrzik a szabadság lángját a lelkükben! Vannak napok, amelyek nem múlnak el.