Beled Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete eddig minden alkalommal sikeresen pályázott – mondta televíziónknak Pénzváltó Sándorné, aki örömmel látja, hogy egyre több nő választja hobbijának az önkéntességet. Szerinte ez a tendencia ösztönzőleg hat a fiatalokra is, akik meglátják a lehetőséget a kibontakozásra.
A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség évente egy, illetve két alkalommal tart alapfokú felkészítést az önkéntes tűzoltó egyesületi tagok számára. A hivatásosok első két alkalommal az elméleti ismereteket adják át a résztvevőknek, akik gyakorlati szinten is elsajátíthatják a tűzoltók munkáját. Kiss László szerint megbecsülésre méltóan cselekednek az önkéntesek, mert embertársaik testi épségét és javait próbálják megóvni.
– Nagyon fontos, hogy a beavatkozó önkéntesek biztonsága is megvalósuljon, hiszen értékteremtő munkát végeznek – fogalmazott a tűzoltó alezredes, majd hozzátette: a szabályok a hivatásosokkal együttműködő önkéntesekre egyaránt vonatkoznak.
Beled Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületénél az utóbbi időben több új belépőt regisztráltak, ezért fontosnak tartották, hogy a frissen érkezettek is megismerkedjenek az alkalmazott technikákkal, legyenek tisztában a szabályokkal és a tevékenységükhöz szükséges feltételekkel.
Megfelelő alapfelszereltség nélkül „éles bevetésen” nem vehet részt senki. A parancsnok felesége, Pénzváltó Sándorné sem közreműködött még oltás közben, de elég jól ismeri a szervezet működését. Az asszony azért csatlakozott az egyesülethez, hogy háttérmunkájával segítse a helyieket: információt gyűjt a pályázatokhoz, figyelemmel kíséri a versenyek időpontjait.
Riportalanyunk elmesélte, hogy tavaly pünkösdkor Szalai Antal jóvoltából korszerűbbre cserélték a régebbi gépjárműfecskendőt, pályázati forrásból pedig új eszközöket szereztek be.
A bizalom az alapja mindennek, összetartó csapatként működnek együtt. Az egyesületi tagok nagyon érdeklődőek és közösen készítik fel a fiatalokat az életkoruknak megfelelő kihívásokra. A felnőttek részt vesznek az évente megrendezésre kerülő versenyeken, de maguk is megszerveznek egy-egy összejövetelt. A főzéssel egybekötött találkozókra komplett családok jönnek el rendszeresen. A szülőkkel érkező gyermekek korán átérzik az összetartozás fontosságát, mert tudják, hogy egymásra mindig számíthatnak.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.
A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.
Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.
Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.
A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.