A játékosok korán elkezdték az alapozó edzést, és a heti három alkalom remélhetőleg meghozza az eredményt. A könnyített gyakorlás azt jelenti, hogy a vasárnapi erőnléti próbát edzőmérkőzés váltotta fel. A zord időjárás miatt eleinte a tornaterembe szorultak, de a futást inkább a szabadban szervezték meg. Prim László szakosztályvezető a beledi labdarúgók eddigi elkészültségével elégedett, de az edzőmérkőzések eredményeiről nem akar végső következtetést levonni. – A fiúk ugyanúgy készülnek, mint korábban, 80 - 85 százalékos az edzéslátogatottság. Ezen a szinten nem igen lehet nagyobb dolgot elvárni. Így se rossz, de ha fejlődne az összjátékuk, még jobb lenne – foglalta össze véleményét Prim László.
A szezonnyitó előtt egy új játékost igazoltak a Répcementi SE-től, valamint néhányan távoztak az ifi és serdülő csapatból. A szakosztályvezető a nemrégen beléptetett középpályás pozíciójáról nem nyilatkozott, mert ennek eldöntése az edzőre tartozik. A tizennyolc fős keret többnyire stabil, csak néha fordul elő, hogy munkahelyi elfoglaltság miatt kimarad egy-egy játékos.
A beledi sportegyesület, s ezen belül a labdarúgók számítanak a környékbeli vállalkozók hozzájárulásaira.
Prim László szerint a foci támogatásának megítélése nagyon szubjektív, mert attól függ, honnan nézi. A csapat állandó főszponzora a beledi önkormányzat, de a szurkolók is segítik a fiúkat. A lelkes drukkerek még idegenbe is elkísérik a játékosokat, az idősebbek pedig inkább a helyi pályát látogatják. A meccsre kijáró rajongók kedve attól is függ, hogy épp milyen az időjárás.
– A tavalyi induláskor nem határoztuk el, hogy bajnok legyen a csapat, csak annyit, hogy a dobogón a legjobb helyen végezzünk – jegyezte meg a szakosztályvezető, aki szerint felesleges a hobbi játékosokat olyan elvárásokkal terhelni, amelyek csak megnehezítenék a dolgukat. Innentől kezdve nincs is kitől tartaniuk. Egyik meccsen lehet veszíteni, a másikon meg nyerni.
Beküldés dátuma: 2012. 03. 14.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.