Művészetkedvelő ügyvéd dr. Pátzay János, a szobrászművész fia

- Öröm számomra, hogy apám emlékét így ápolják a városban - fogalmazott a  nyugalmazott ügyvéd és jogtanácsos. Elárulta, hogy gyermekkorában vonzódott a művészetekhez, de a serdülőkor táján abbahagyta a rajzolást. Édesapja úgy gondokodott a pályaválasztásról, hogy ha tizenkét-tizenhárom éves kora körül elveszti valaki az alkotás iránti érdeklődését, akkor felesleges erőltetni. Ha egy gyermek elismertséget és hírnevet szerzett apját követi, különösen művészi téren, akkor annak még jobban kell törekednie a tökéletességre - vallotta az ifjabb Pátzay. - Olyan nagyon messze nem estem a fától, mert érdekel a képzőművészet, a kiállításokra rendszeresen eljárok - tette hozzá a szobrász fia, aki fontosnak tartja apja művészi hagyatékának gondozását. Ezt a feladatot 2007-ben bekötetkezett haláláig a képzőművész felesége látta el, aki szinte életét áldozta a célnak. - Az ő halála óta ezt nekem kell folytatnom, természetesen számba vannak véve a művek: köztériek, kisplasztikák - jelentette ki dr. Pátzay János. A szobrászmesterség folytatására egyelőre nincs kilátás a családon belül, ugyanis az interjúalany mindkét fia a paragrafusoknak kötelezte el magát, ráadásul még a felesége is ügyvéd.
Dr. Pátzay János ismerkedései alkalmával a következő visszatérő kérdést hallja a leggyakrabban:  Csak nem rokona a művésznek? - Büszkén mondhatom, hogy rokona vagyok, méghozzá elég közeli is.
Beküldés dátuma: 2010. 09. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Összefoglaló a 2026. február 26-i képviselő-testületi ülésen meghozott döntésekről

    Kapuvár Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2026. április 23-án megtartotta soron következő ülését, melyen az alábbi napirendi pontokat tárgyalta:   A képviselő-testület elfogadta a Kapuvári Polgármesteri Hivatal 2025.

  • Bölcsődék Napja Csornán

    Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester és dr. Földesi Tamás jegyző a Bölcsődék Napja alkalmából köszöntötte az elhivatott bölcsődei dolgozókat, akik felbecsülhetetlen értéket hoznak létre a családok számára.

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.