Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Múlt, jelen és jövő jól megfért egy helyen

Horváth Róbert amatőr szobrász néhai Pájer Imre honismereti kiadványaiból merített ihletet az alkotáshoz. Ilyen megközelítésből közös a forrása a Csornai diadém idézése vagy a Csornai kőmag című terrakotta művének. Az agyagbányából 1887-ben előkerült, a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött fejdísz a helyi muzeális intézmény képeslapján is látható. Az első csornai artézi kút ásásakor került elő az a neolitikum korából való kőzet, mely az idők során elkallódott, ezért csak a kordokumentumok leírásaiban találkozni vele, de Horváth Róbert fantáziája és kézügyessége segítségével megidézte a régészeti leletet. Libis József a könyvtár épületét festette meg, mely régen a rendőrkapitányságnak adott helyet. Funtek Nikolett mielőtt nekilátott a munkának, azt mérlegelte, hogy mely intézményeket kedveli a leginkább Csornán. Így esett a választása a könyvtárra és a premontrei rendházra, s végül az utóbbit ábrázolta hitelesen. Hudy Alida Lea gyermekkorára emlékezve készítette el alkotását, Pénzes-Tatai Ágnes pedig a belvárosi részt örökítette meg. Balogh-Tatai Renáta olyan épületet mutatott be képén, mely egyre kevesebbek emlékében él. A Ráth-kastélyról készült művét egy régi  fotó alapján hozta létre. Festő Zsuzsanna Egy fotó a jövőből a jelenről című munkáján a premontrei rendház jelenik meg. Szabó Gergő A füstös Csorna elnevezéssel illette ábrázolását, hogy megmutassa a város nem éppen előnyös, kamiongőzös oldalát. Végül, de nem utolsó sorban a kameránk elé álló művészek közül Szilágyiné Jéger Teréz mondta el instrukcióit. Két technikával készült a bemutatóra: a csornai hímzések inspirálta, tulipánokat ábrázoló olajfestményeivel, valamint a város történelméhez szorosan kapcsolódó, de a mai korba helyezett, éjszakai fények mellett bemutatott premontrei rendházzal.

Beküldés dátuma: 2011. 09. 14.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play