2011-ben sikeres évet zárt az öt szakosztállyal működő kapuvári sportegyesület, amiért Dukai Tibor szerint köszönet illeti az önkormányzatot. – Odafigyelünk a sportolóinkra, és próbálunk minél több lehetőséget biztosítani nekik. Többen kritikát fogalmaztak meg az egyesülettel szemben, mert az nem használta ki a társasági adó-rendszer által kínált lehetőségeket. Miután a sportfejlesztési programot jóváhagyja a szakági szövetség, lehet keresni a támogatókat – mesélte az egyesület elnöke. Hozzátette: Sajnos Kapuváron kevés olyan vállalkozást ismer, amely támogatást tudna adni, ezért nem látták értelmét, hogy részt vegyenek a pályázaton. Az önkormányzat viszont beadta igényét az “utánpótlást szolgáló létesítmény felújítására”. Abban az esetben, ha a sportegyesület ezt szerepeltetné fejlesztési programjában, akkor az esetlegesen pályázaton nyert pénzt már semmiképp sem használhatná fel, hiszen mindegyik ugyanazt a célt szolgálja. Mivel a hatályos jogszabályok szerint évente adott a lehetőség a sporttámogatásra, jövőre lehet, hogy beadja a társasági adóval kapcsolatos igényét az egyesület – jelentette ki Dukai Tibor. Pályázati pénzből szeretnék felújítani a KSE Győri úti sporttelepén lévő kiszolgálóépület tetőzetét, és terveik közt szerepel a melegvízellátás korszerűsítése, a nyílászárók cseréje, a teljes akadálymentesítés, a lelátó modernizálása, a kézilabdapálya burkolatának, valamint a kerítésnek a rendbehozatala. A teniszpálya sorsa örök visszatérő téma, de ebben a támogatási koncepcióban nem szerepel.
A focistáknak adott a feltétel arra, hogy megkezdjék tavaszi felkészülésüket, de mivel Kapuváron nem áll rendelkezésre szabványméretű sportcsarnok, a kézilabda női és férfi szakágának játékosai nehezebben gyakorolnak. A KSE-hez tartoznak még a karatésok, a hajómodellezők, valamint a művészi torna és látványsport tagjai. Utóbbiak országos és nemzetközi színtereken öregbítik a város hírnevét, nem is beszélve a karatésokról, akik folyamatosan jól teljesítenek. A hajómodellezők versenyzői tavaly nagyon szép eredményeket értek el. A sportegyesület a tavasz folyamán tervezi szezonnyitó közgyűlését, melyre várják a tagság véleményét.
Beküldés dátuma: 2012. 02. 28.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
-
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
-
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
-
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
-
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.