Aki csak autóból, rohanva szemléli a világot, nem veszi észre a részleteket – kezdte kicsit szokatlanul köszöntőjét dr. Winiczai Zoltán. Az igazgató a csornai Margit Kórházat ahhoz a kicsi, magányos madárhoz hasonlította, amelyet egyik természetjárása közben
![Dr. Winiczai Zoltán igazgató főorvos, Margit Kórház](/admin/kepek/hirek/13241402.jpg)
kapott lencsevégre. A hasznos tevékenységet folytató sárga billegető védettséget élvez. Remélhetőleg az egészségügyi intézmény is megkapja munkájához az őt megillető biztos hátteret, hiszen az itt dolgozók sok emberen segítenek. – Másfél milliárd forint pályázati összeget nyertünk eddig el. Most zárunk egy projektet, és folyamatban van további négy. Építkezni fogunk, s továbbra is hasznosak és védettek leszünk – mondta a főorvos.
A kórház dolgozói nem igazgatói ösztökélésre vettek
![Csornai Margit Kórház](/admin/kepek/hirek/13241403.jpg)
részt a tanfolyamokon, hanem saját elhatározásból vállalták a plusz terheket.
Az Európai Unió által finanszírozott Komperenciafejlesztés és továbbképzések megvalósítása a Csornai Margit Kórházban TÁMOP-6.2.2/A-09/2-2010-0021 elnevezésű pályázatnak köszönhetően az intézmény több mint 25 millió forintot fordított az alkalmazottak tudásának fejlesztésére, valamint a regenerációra – derült ki Csapó Ernőné tájékoztatójából. A tanfolyamok hossza miatt menet közben módosították a 2012 augusztusára kiszabott záró határidőt. Mivel egyik képzőhely sem indított az elmúlt két évben diabetológiai szakápolói oktatást, a nagyobb csúszások elkerülése végett fizioterápiás szakasszisztensi tanfolyamra iskolázták be az egyik ápolót, aki a légzésrehabilitációs osztályon hasznosíthatja ismereteit. Ketten magasabb szintű ápolói oklevelet szereztek, a gyógytornászok pedig a gerincbántalmakkal küzdő betegeken is segíthetnek. A projektmenedzser a tanulóknak és az oktatóknak is megköszönte, hogy részt vettek a tanfolyamokon.
Beküldés dátuma: 2013. 06. 19.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Vidám, tartalmas nyári feltöltődés a beledi óvodában
A Rábaközi Médiacentrum látogatásának idején ötven-hatvan kisgyermek tartózkodott a Beledi ÁMK óvodájában.
-
Díjnyertes borok, minőségi ételek, színvonalas fellépők a csornai fröccsnapokon
Melyik az a csornai rendezvény, melyen 2022-ben sokan voltak, rá egy év múlva nagyon sokan voltak, idén pedig még annál is többen ellátogattak a Szent István téri parkba? Major András a Rábaközi Médiacentrumnak adott nyilatkozatában megadta a kérdésre a választ.
-
A Beledi Egyesített Szociális Központ öt turnusból álló nyári tábort szervezett
Számtalan szabadidős program, sok-sok kreatív tevékenység, sport és játékos vetélkedő, valamint turnusonként egy-egy kirándulás várja a Beledi Egyesített Szociális Központ által szervezett idei nyári táborok résztvevőit.
-
Idén a Kapuvár Térségi Általános Iskola szervezett tábort a szünidőre
Tartalmas heteken vannak túl a Kapuvár Térségi Általános Iskola nyári táborának résztvevői.
-
Ézsöl Krisztián nagy örömként élte meg felszentelését
Több évtizede nem volt hasonló esemény Kapuváron, ezért nagyon várták a hívek: egy helybeli fiatal tartott újmisét a településen.