Hirdetés

Levélben köszönték meg neki a szép rajzokat

Szakács Imréné Kapuvár házhelyi részén nevelkedett, itt járta ki a nyolc osztályt is, később pedig kitanulta a vegyesbolti eladói szakmát. Nem volt tőle idegen a munka, hisz tízesztendős kora előtt már a mezőn dolgozott, és családja a hatodik elemi után ki akarta venni az iskolából. A majdnem kitűnő eredménnyel tanuló diák saját szorgalmának és akaratának köszönhette, hogy befejezte az általánost. Rajzórán a diáktársai helyett is elkészítette a feladatot, a sajátjára pedig alig maradt ideje, így pont a kedvenc tárgyból kapta meg a  hármast. Az élelmiszerüzlet után  a  Kis-Rába Áruház helyén lévő cukrászdába került, amelyet azóta lebontottak. Pályafutását Gartán folytatta, majd átjött abba a presszóba, amely régen Éhn Szállodaként működött, ezért jó forgalmú helynek számított. Templom, iskola, kórház, tehát minden közel volt, ezért a drága árak ellenére idejárt a város színe-java. A zongorista és a dobos hétfő kivételével naponta délután öttől éjfélig zenét szolgáltatott, de ha úgy kívánták a vendégek, a mulatság hajnalig is eltartott. Ili néni 1958-ban megházasodott, de nagyobbik lánya születése után nehezebbé vált a munka, különösen a vasárnapok vállalása, mert a kisgyermekkel csak három hónapig maradhatott otthon. Az anyuka gyakran rászorult a szomszédok és az ismerősök segítségére, és annál váratlanabbul érte, hogy majdnem tíz év múlva ismét áldott állapotba került. Nappal dolgozott és éjjel alkotott – mesélte azokat az időket, amikor nagyon sok díszes szalagot rendeltek tőle a ballagók. Csoda, hogy látott, mert a 15-ös égő fénye mellett vitte fel a formás betűket a  selyemre. A temperafestésbe ügyes kezű húga is besegített, de a nővér szerint neki nem volt hozzá annyi türelme. A kapuvári nyugdíjas a tájképeket a helyszínen készítette. A festés technikáját autodidakta módon sajátította el, és az 1960-as évek elején öten szakkört alakítottak. Szobrász, kirakatrendező és tanító is csatlakozott hozzájuk, és a művelődési ház jóvoltából egy-egy hétre az ország különböző részeire vonultak el festeni. A Bársony Ilona kézjegyével ellátott képeket a világon sok helyütt ismerik: Amerikába, Hollandiába, Ausztriába is  került belőlük.
Szakács Imrénét és párját gyermekei öt unokával örvendeztették meg, és hamarosan érkezik a második dédunoka. A kapuvári alkotó ma is tele van tervekkel, gondolatai sokszor még éjjel sem hagyják nyugodni, mert az jár a fejében, hogy melyik rokonát örvendeztesse meg egy-egy képével.
Beküldés dátuma: 2011. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • 16. Beledi Nyugdíjas Olimpia: az idősebbek minél tovább aktívak legyenek

    Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Beledi Nyugdíjas Olimpiát. A város nagy hagyományokra visszatekintő, népszerű sporteseménye elsősorban az idősekről szól, ugyanakkor a fiatalok is aktívan részt vesznek a szervezésben, és a programok lebonyolításában.

  • A csornai Idősek Napközi Otthona felhívása

    Kedves Idősek és Hozzátartozók! Ha Ön, idős hozzátartozójának szeretne egy támogató és gondoskodó közösséget biztosítani, vagy ha Ön maga keres egy melegszívű, barátságos társaságot, itt a helye! A csornai Idősek Napközi Otthona szeretettel várja mindazokat, akik társaságra, szórakozásra vágynak, vagy ha úgy érzik, hogy magányosak! Szolgáltatásaink:  - igény szerint 1 x-i meleg étkezést biztosítunk- szabadidős programokon való részvételi lehetőséget ajánlunk- intézzük hivatalos ügyeit- közreműködünk személyi higiéniája megtartásában Célunk, hogy egy biztonságos, barátságos és szeretetteljes közösségi teret teremtsünk, ahol az idősek nem érzik magukat egyedül, hanem újra átélhetik a közösséghez tartozás örömét.

  • Rákóczi-vár a csornai katolikus iskolában

    2026. április 16-án érkezett utolsó állomásához a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola beiratkozási programsorozata.

  • A Csornai Sportegyesületnél a tapasztalatszerzést és a jelenlegi helyezés megőrzését tűzték ki célul

    Családi János, a Csornai Sportegyesület elnöke szerint az éles meccseken lehet a legtöbbet tanulni.

  • Közel 400 millió forint európai uniós támogatásból újult meg Kapuváron az Arany János úti óvoda

    Kapuvár Városi Önkormányzat a Rábaköz-Sokoróalja Fejlesztési Nonprofit Kft. konzorciumi partnerével közösen vett részt a „Király-tó Óvoda és Bölcsőde bővítése” elnevezésű TOP pluszos pályázaton.