legtöbb diák hamar
elfelejti a tanulmányai során szerzett esetleges negatív élményeket, és hálával gondol azokra a pedagógusokra, akik mindent megtettek azért, hogy felkészülten induljanak a nagybetűs életbe. A város polgármestere szerint nincs ok a szomorúságra, hiszen a búcsúzó fiatalok az érettségi után még nagyobb közösség, illetve “család”alkotórészei lesznek, mert belépnek a kapuvári gimnázium volt diákjainak több ezres csapatába. A maturáló fiatalok előtt a példa fel van adva, mert a végzettek nagy része szakmájának megbecsült tagja. A szónok beszédének végén megköszönte és elismeréssel illette a kapuvári oktatási intézmény tanárainak lelkiismeretes munkáját. Hámori György gyakorló apukaként átélte ezeket az érzéseket, ezért tudja, hogy milyen az, amikor a szülőknek el kell fogadniuk: az oltalmazó otthonból kiröppenő gyermekeik egyre ritkábban látogatnak vissza a családi fészekbe, de a
támogatásra később is szükségük lesz.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Márton-napi vigasság a beledi tornacsarnokban
Idén is lelkesen készültek a szervezők a Márton-napi sokadalomra, amelyet a szokásos helyszínen, a beledi tornacsarnokban tartottak meg.
Kapuvár új jegyzője szakmailag felkészülten néz szembe a rá váró feladatokkal
A jegyzőnek szinte mindenhez értenie kell – foglalta össze tömören Pintér Róbert, hogy miből áll a munkája.
Kapuvár aljegyzője magas szintű szakmai felkészültséggel látja el feladatait
A polgármesteri hivatal vezetője a jegyző, de milyen feladatai vannak az aljegyzőnek? Dr. Cserpes Gyöngyi elsődleges célja a jegyző, valamint a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek munkájának támogatása.
A fáról szinte azonnal a vásárlók kosaraiba kerül az alma
Közel tíz éve indult a Fidesz–KDNP helyi szervezete, valamint a Hanság–Fertőmenti Szövetkezet kezdeményezése: tél közeledtével a piaci árnál jóval kedvezőbb áron kínálják a magyarok közkedvelt gyümölcsét, az almát.
A Beledi Ezüsfenyő Nyugdíjas Egyesület társadalmi munkája
Az emberek az otthoni munka mellett is vegyék észre, ha tehetnek valamit a környezetért, mert annál élhetőbb egy település, minél jobban odafigyelnek a lakóhelyükre.