Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Lelki kaland kezdete az elsőáldozás

- A harmadik osztályos gyermekek azért jártak hitoktatásra három éven keresztül, azért jártak a templomba a szentmisére vasárnapról vasárnapra, hogy akiről tanultak több éven át, azzal most végre találkozzanak. Ez nem véletlenszerű, hanem igazi találkozó, annak összes titkával, varázsával. A gyermeki lélek nagyon érzékeny, tiszta, ártatlan. Ő tud még örülni annak, hogy akiről eddig csak képeket látott, most titokzatos módon találkozik Jézussal, az Isten fiával - hangzott a plébános tolmácsolásában. A gyerekekkel érkező szülők és rokonok a szentgyónáson tisztítják meg lelküket, és tartanak bűnbánatot, mert Jézus mindenkivel találkozni akar - szólt az üzenet.

Bérmálás Kapuváron

Négy iskola 82 diákja részesült a bérmálás szentségében a kapuvári Szent Anna-templomban. Radó Tamás plébános elmondta, hogy a tanulók nyolc éven át készültek tudatosan az eseményre, hogy ne csak vallják hitüket, de életformájukkal is ezt tanúsítsák. A lelkipásztor szerint ha a fiataloknak javul a gondolatiságuk és a beszédmódjuk, akkor jobb lesz a cselekedetük is. - Ez az, amire fel tudják hívni a körülöttük lévő emberek figyelmét is, hogy lehet másként is élni. Ehhez kérik és kapják a Szentlélek Isten mind a hét ajándékát, hogy megvilágosítsa és megerősítse őket, és tudatában legyenek annak a kötelességnek, amelyet most vállalnak. Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.

Kapcsolódó hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

További hírek

  • Garta névemlékművet avattak a templom védőszentje, Szent Katalin búcsúnapján

    Idén hármas évfordulót ünnepelnek Kapuváron: 360 éve alapították Gartát, 100 esztendővel ezelőtt egyesült a két önálló község Kapuvár és Garta; ezenkívül 15 éve hozták létre a Gartáért Alapítványt, ezért a Garta névemlékmű átadására szintén jeles napon, mégpedig a gartai templom védőszentjének ünnepnapján került sor.

  • Idősek napja Beleden

    A türelem, a kitartás és a hit átsegíti az embereket a nehézségeken – mondta Major Jenő a beledi idősek napi rendezvényen.

  • Berg50 - jubileumi rendezvénysorozat Kapuváron

    Jó emlékezést, jó erőgyűjtést kívánt a kapuvári Berg iskola közösségének Hámori György polgármester abból az alkalomból, hogy 140 éve indult a szakmai képzés a városban, továbbá 50 éve adták át az intézmény épületét és 20 tanévvel ezelőtt vette fel az iskola mai nevét.

  • Egyházközségi bál Csornán

    Kézfogással és rövid köszöntővel üdvözölték egymást a Csornai Jézus Szíve Plébánia idei családi báljának résztvevői.

  • Beled apraja-nagyja részt vett az idei Márton-napon

    A szervezők alaposan felkészültek a 2023-ban megrendezett beledi Márton-napi mulatságra. Rácz Árpádné intézményvezető megköszönte a Beledi Egyesített Szociális Központ munkatársainak és a segítőiknek a rengeteg ötletet, valamint a rendezvény színvonalas lebonyolítását.

Hirdetés
DANUBIUS play