A szépkorúakban sokkal inkább értéket és fontos erőforrást fedezhetünk fel, mert olyan tapasztalatok birtokában vannak, amellyekkel képesek voltak átvészelni a nehéz időszakokat is – jelentette ki
Bősze Kornél polgármester azon a rendezvényen,

amelyet Bezi idősebb polgárainak köszöntésére szerveztek. Tudásukra manapság különösen szükség van – tette hozzá. Az idősek taníttatták, nevelték fel a jelen nemzedéket, akik pedig unokákkal örvendeztették meg a nagyszülőket. Az örömteli délutánon azokra is gondoltak, akik nem tudtak eljönni valamilyen okból. – Értünk dolgoztak, áldozatot vállaltak, hogy jobb életünk legyen, mint amilyen nekik megadatott. Köszönjük, hogy megtanították nekünk:

az életben mindennek ára van, de bízzunk magunkban és az emberekben. Ha mindig többet teszünk, többé is válhatunk – hangzott a köszöntőben.
Lengyel Lajos polgármester az idősek ünnepén néhány érdekes statisztikai adatot osztott meg az egybegyűltekkel: Szilban 170-en töltötték be a 70.életévüket, s e korcsoportban a nők szinte még egyszer annyian vannak, mint az erősebbik nem tagjai. Szil legidősebb polgára 97 esztendős, de a jeles napon nem tudott megjelenni. Az egy évvel ezelőtt tartott nyugdíjasköszöntő óta 13-an érték el ezt a korhatárt, viszont 16-an távoztak el az élők sorából. A szépkorúak szili rendezvényét megtisztelte jelenlétével Pozsgai Balázs, a Győr-Moson-Sopron Megyei Pannon Nyugdíjas Szövetség elnöke, valamint a szlovákiai Újfalu polgármestere és több képviselője, bízva a testvértelepülési kapcsolat jövőbeni kialakításában.
Beküldés dátuma: 2011. 12. 21.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
A hivatásos tűzoltók számítanak az önkéntesek segítségére
Tizenöt évvel ezelőtt jobb esetben kismotorfecskendőt, némi felszerelést és egy-egy védőruhát találtak a hivatásosok egy-egy önkéntes tűzoltó egyesület szertárában.
-
Felhőtlen kikapcsolódás, játszva tanulás a beledi táborban
A beledi nyári tábor szervezői a közelben keresnek kirándulóhelyet a gyerekeknek. Rácz Árpádné elmondta, hogy egyrészt végesek az anyagi lehetőségek, másrészről nem szeretnék órákon keresztül utaztatni a táborozókat, és egyébként is megyénk sok szép látnivalóval rendelkezik.
-
Területi és megyei sportversenyeken a beledi diákok
Török Jeanette a Rábaközi Médiacentrumnak rendszeresen beszámol a Beledi Általános Iskola sportéletéről.
-
Több fontos napirendi pontot tárgyalt a csornai képviselő-testület
Csorna Város Önkormányzatának képviselő-testülete júniusi ülésén elfogadta a 2025. évi költségvetés negyedéves módosítását, mely a január 1-jétől április 30-áig terjedő időszak átvezetéseit tartalmazza.
-
Kiállítások a 20. Beledi Pünkösdi Fesztiválon
Beleden sok éve hagyomány, hogy a pünkösdi fesztivál alkalmával a helyi művelődési házba várják a kultúrakedvelő közönséget.