Kónyi bika fesztivál

A falucsúfolóban a közösség ítéletet mond a helytelennek tartott viselkedésről, melyben megjelenhet a torzítás és a gúnyos hangvétel is. Így ragadt rá a kónyiakra a bika története, melynek számos változata alakult ki az évszázadok, évtizedek során.

A kónyi önkormányzat minden esztendőben megrendezi a majálist, és hatodik éve felelevenítik a kónyi bika történetét. A korai ébresztő után nekiláttak a munkának a helyi főzőcsapatok. A délelőtti programok csúcspontja a májusfaállítás volt. Az idei ünnepség a – tizennyolc település részvételével megvalósuló – „Múlttal a jövőért” projekt programelemeivel is kiegészült. A kulturális örökség megőrzéséért, az épített és természeti erőforrások hasznosítására, valamint a helyi termelők közti együttműködés erősítésére életre hívott térségfejlesztési társulást Aller Imre polgármester ismertette az egybegyűltekkel.

Balázs Lívia etnográfus, néprajzkutató a fesztiválnak is nevet adó „Kónyi bika” történetét elevenítette fel. A falucsúfoló legtöbbször kigúnyolja a szomszéd település hibáit, miközben sajátjával szemben vaknak bizonyul. Pellengérre kerülhet az eltérő viselkedés, szokás, foglalkozás és gondolkodásmód egyaránt. Ezek közül néhány hosszú időre hozzátapad a településhez, mint például a kónyi bika története. Ha a valóságalapot nélkülöző „sztorit” a helyiek rossz szemmel nézik, epikus hangvételű magyarázatba kezdenek, hogy bebizonyítsák a maguk igazságát, a szomszédos településeken pedig ugyanez rövid, csúfolódó mondóka formájában terjedt el.
A kónyi templomot egy „Bika” nevezetű idős mester építette, aki mindent a saját szemével ellenőrzött, s mivel nem tudott felmászni a toronyba, a munkások csigás szerkezettel húzták fel a harangházhoz. A másik változat szerint a „Bika” nevű építész segédjét „Kanyarán”-nak hívták.
Mivel a mester otthagyta az építkezést és elment ebédelni, „Kanyarán”-ra maradt a kereszt felhelyezése. Az éhes munkások a kereszt felhúzása közben kiabálni kezdtek: „Húzd komám, Kanyarán!”. A másik gyűjtés szerint az 1848/49-es szabadságharc idején a veszély elhárítására, illetve az ellenség jelzésére bika farkat húztak fel a toronyba. Az elbeszélés szerint a csornai csata honvédjeinek megsegítésére is ily módon hívták össze a környéken élőket, akik látva a toronyban lengedező bikafarkat, kapával, kaszával felfegyverkezve támadták hátba az osztrák ágyúhadosztályt.

A kónyiak által kevésbé kedvelt magyarázat nem örvend a faluban túl nagy népszerűségnek: A templom toronyban kihajtott a fű, s látva ezt az emberek, panaszra mentek a bíróhoz: Milyen dolog, hogy a falu bikája éhezik, ott a magasban meg zöldell az eleség? Az elöljáróság úgy döntött, hogy csigával húzzák fel a bikát a toronyba, mert ott legalább jól lakik. A történetről nóta is született: „Híres kónyi vasútállomáson, három bika áll a negyedik vágányon, az egyiknek jaj, de görbe a szarvája, mert azt húzták fel a kónyi templom nagytornyára”. Az emberek egymást szokták csipkedni a rövidebb, feleselős változataival, melyek szintén elterjedtek a környéken.
A kónyiakat egyéb anekdotákban sem kímélték, mondván, keresztben vitték a létrát az erdőben, s ahelyett hogy megfordították volna, inkább kivágták a fákat, csak elférjenek. Ugyanígy a szájukra vették a kapatos nőket és az áldott állapotban lévő menyasszonyt is.
Hogy helyreálljon a kónyiak önbecsülése, Balázs Lívia a szomszédos községek csúfolására szolgáló rigmusokat is előadta a hallgatóságnak.