Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Kevesebb csapattal, de elindult az õszi-téli bajnoki idény

A városban terjengő tévhiteket szerette volna eloszlatni Molnár Csaba, amikor a Csorna Város Kupája teremlabdarúgó-bajnokság lebonyolításáról beszélt. A Csukás testnevelő tanára szerint egyetlen percig sem forgott veszélyben a több mint harminc éve működő program, hiszen az intézmény az előző évekhez hasonlóan, idén ősszel is felvállalta a szervezéssel és végrehajtással járó feladatokat. A város vezetése, azon belül a sportért felelős személyek, valamint az iskolaigazgató a finanszírozás miatt kialakult aprócska nézeteltérés tisztázását követően megállapodtak egymással. A nemrég indult, és egészen jövő márciusig tartó bajnokságra egyfordulós, rájátszásos rendszert szerveztek – hangzott az interjúban. Új csapatok nem nagyon neveznek be a bajnokságra, a régiek meg kikopnak, ezért egyre csökken az amatőr focisták létszáma a városban. Molnár Csaba szerint nem biztos, hogy elment a kedve az embereknek a játéktól, hanem a cégek és az intézmények álltak el a nevezéstől. A fiatal focistákat beszippantják a sportegyesületek, a többieknek pedig nincs elég választási lehetőség az amatőr szintű szervezett mozgásra.
Az elmúlt bajnokságon vezették be az elektromos időmérőt, amitől eleinte ódzkodtak a csapatok, de idővel belátták, hogy ezzel a módszerrel el lehet kerülni a felesleges vitákat. A tavaszi idény után kérdőívet küldtek a játékosoknak, akik ebben kifejthették véleményüket, így a mostani szezont már ezek figyelembevételével szervezték meg. A színvonal és a létszám garantálása érdekében két megyei másodosztályú igazolt labdarúgó is részt vehet az amatőr bajnokságon.
Beküldés dátuma: 2012. 11. 28.

Kapcsolódó hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

További hírek

  • Nyílt szűrési és Egészségmegőrző nap Csornán

    Dr. Winiczai Zoltán szerint számtalan előnye van a lakossági szűrésnek, és aki részt vesz rajta, ezeket nagyon jól ismeri, de az sem elhanyagolható tény, hogy a jelentkezők bekerülnek abba a rendszerbe, mely alapján könnyebben beazonosítható lesz egy-egy betegségük a későbbiekben.

  • Bemutatkozott a beledi 1/a osztály

    Csóka Tibor Józsefné fiús anyukaként cseppet sem bánja, hogy többségben vannak az osztályában az erősebbik nem képviselői.

  • Az ausztriai Beleden jártak a belediek

    Szívélyes fogadtatásban volt része a beledi „Ezüstfenyő” Nyugdíjas Egyesület tagjainak a burgenlandi Bildein településen.

  • Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán

    Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

  • Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni

    A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.

Hirdetés
DANUBIUS play