A csornai Csukásban érettségizett, és a győri Apáczai Csere János Kar idegenforgalmi szakmenedzser szakán végzett
Csóka Dániel színes egyéniség, mert szakirányultsága és szabadidős elfoglaltsága egyaránt sokrétűségéről tanúskodik. A soproni Nyugat-magyarországi Egyetem első évfolyamos faipari mérnök hallgatója szívesen áldozza idejét a

horgászatnak, a motorozásnak, és nem utolsó sorban a testépítésnek. A huszonegy esztendős fiatal nyolcadikas kora óta hódol a sportnak, s négy éve intenzívebben. Kipróbálta az atlétikát, a futballt és a kézilabdát, de mint mondta, a kondizásnál ragadt le.
A Kárpát-medence magyarlakta településeinek részvételével rendezett virtusvetélkedőt a belediek komolyan veszik, ezért az eszközök egy részét maguk állítják elő. A felkészüléshez elengedhetetlen a közös gyakorlás, melyet Csóka Dániel szerint nem is olyan egyszerű megszervezni, mert sokan, sokfélével foglalkoznak, de a csapat kemény magját a beledi Delta Testépítő Klub tagjai alkotják. – Elsődleges célunk, hogy ne sérüljön meg senki, s mindamellett, hogy jól érezzük magunkat, a lehető legnagyobb teljesítményt produkáljuk a versenyeken – fogalmazott a testépítő. Az idei országos bajnokságon szintén olyan feladatok szerepeltek, amelyek igénybe vették a résztvevők erejét és fürgeségét, valamint kombináltan a gyorsaságot és az acélosságot. Az elődöntőhöz képest Perkátán újdonságot jelentett a 20 kilogrammos hordó megtartása, valamint az időre történő gátépítés. A férfiak versenyén a belediek a második helyen végeztek, melyet Csóka Dániel így értékelt: Maximálisan elégedett a fiúkkal, akiken látszott, hogy győzni szeretnének, és ezért meg is tettek minden tőlük telhetőt. A szoros megmérettetés utolsó napján rendezett váltószám döntötte el a rangsort: Beled a második helyre szorult, de a versenyzők egy cseppet sem csüggednek és várják az újabb vállalkozó szellemű résztvevőket a tizenegynéhány fős csapatba. – Jövőre biztosan elsők leszünk! – jelentette ki a hamarosan többdiplomás, hazai gyakorlat után külföldre kacsingató faipari mérnök jelölt.
Beküldés dátuma: -0001. 11. 30.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Mosolyvár Bölcsőde nyílt Csornán
Csorna Város Önkormányzata közel 700 millió Ft vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatást nyert a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében.
-
Az iskola a gyerekekért van, és az ő érdekeiket, fejlődésüket kell szolgálni
A diákokkal és a felnőtt dolgozókkal együtt idén ősszel közel ezren kezdték meg a tanulmányaikat, illetve a munkát a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvodában.
-
Négy fiatal pedagógus kezdte meg munkáját a beledi általános iskolában
A Beledi Általános Iskola tanévnyitóján tapsvihar köszöntötte az elsősöket, akik kis műsorukkal készültek az alkalomra.
-
Megkezdődött a 2023/2024-es tanév a csornai Széchenyiben
Nincs miért izgulni az elsősöknek, hiszen 2023 szeptemberétől a széchenyisek nagy családjához, összetartó közösséghez tartoznak valamennyien.
-
Kapuváron külön épületben tanulnak az alsós és felsős évfolyamosok
A Kapuvár Térségi Általános Iskolában a 2023/2024-es tanévtől számos változás lépett életbe: több ismeretlen arc, új pedagógusok, az azonos korosztályba tartozó gyerekek helycseréje miatt pedig sokuknak szokni kell az új környezetet.